A Szabolcsi Honvéd Műszaki Hagyományőrző Bajtársi Egyesület fennállásának huszonhárom éve alatt soha nem tapasztalt gondokkal kellett szembenéznie a 2024-es évben. A legnagyobb és a legfájdalmasabb problémát az egyesület megalakulása óta elnöki feladatot ellátó Kovács...
BEOSZ elnökségi ülés – 2015. 10. 27.
2015 október 27-én tartotta soros ülését a Szövetség elnöksége. A munka az előző ülés óta eltelt időszakról szóló elnöki tájékoztatóval kezdődött, majd a 2016. évi tisztújító küldöttgyűlés Jelölő Bizottságának megválasztására vonatkozó elgondolást terjesztette elő Csomós Lajos nyá. vőrgy, alelnök, amit az elnökség tagjai némi vita után elfogadtak. A Jelölő Bizottság a közeljövőben bemutatkozik.
A következő napirend keretében az előző elnökségi ülés során elfogadott SZMSZ 2. és 6. mellékletének, azaz a munkabizottságok és az azokba felkért személyek, illetve az ügyvivői területek és a betöltésükre felkért ügyvivők ismertetésére, megvitatására és elfogadására került sor, ugyancsak Csomós alelnök előterjesztésében.
Ezt követte a 2016. évi Küldöttgyűlés beszámolói összeállításának előkészítésére vonatkozó elgondolás ismertetése, a napirend előadója Kelemen József nyá. altbgy, elnök volt.
Az egyebek között tájékoztatók hangzottak el a pénzügyi helyzetről, a tagsági viszonyok (tagnyilvántartás) szükséges pontosításáról, a TT szeptemberi üléséről és ajánlásairól, a 2016. márciusi elismerési javaslatok megküldésének rendjéről.
A fontos, gyakran komoly viták eredményeként született döntések után az elnökségi ülés zárásaként az elnökség tagjai közül köszöntötték az elmúlt hetekben születésnapjukat ünneplő bajtársakat.