Előtérben az egészség és a biztonság December 12-én a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai székhelyén ülésezett a tárca Idősügyi Munkacsoportja. Az értekezlet során a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség képviselői, illetve a Bajtársi Egyesületek Országos...
A Kispesti Obsitos Fúvószenekar zenekari hírei
A Kispesti Obsitos Fúvószenekar hasonlóan az elmúlt évekhez, egy igazán sikeres évet kezdett. A telt házas újévi koncertet követően, május 18-án a fennállásának 100. évfordulóját ünneplő KMO Művelődési Központ- és Könyvtárat köszöntötte egy rövid, de annál ütősebb koncerttel. A jubileumi esemény eredetileg egy közösségi sétának indult, több helyszínen, színes műsorokkal, azonban a rossz idő miatt a rendezvényt a Művelődési Központ előterében rendezték meg.
Pihenésre alig maradt idő, mert az év kiemelt rendezvényén, a VII. Dél-pesti Fúvószenekari Találkozón, a házigazda szerepét a zenekar töltötte be. A május 20-án megtartott találkozóra három zenekar kapott meghívást. A program Purcell nyitó fanfárjával vette kezdetét, majd Kispest alpolgármestere Vinczek György úr köszöntötte a megjelenteket és a közreműködő zenekarokat.
Az első fellépő a Kispesti Szatmári László Alapfokú Művészeti Iskola Fúvószenekara volt, Payr Henrik karmester vezetésével, őket a Gödöllői Városi Fúvószenekar követte Ella Attila karmester vezetésével, majd a Kertvárosi Fúvószenekar mutatkozott be, karmestere Vikol Kálmán. A találkozó utolsó fellépője, a házigazda Kispesti Obsitos Fúvószenekar volt, Hoffer Tibor karmester vezetésével.
A találkozón közreműködő zenekarokból állt össze az egyesített zenekar, de a közös indulót, a hagyományoktól eltérően nem az Obsitos Zenekar karmestere vezényelte, hanem sorsolás döntötte el a karmester személyét. A nyertes Vikol Kálmán a Kertvárosi Fúvószenekar karmestere volt, akinek nevét a kalapból Koós Gábor ny. alezredes, a BEOSZ Közép-magyarországi régióvezető húzta ki.
Lazításra a továbbiakban sem volt ideje a zenekarnak, mert június 3.-án az Erzsébet téren rendezett Belvárosi Nemzetiségi Fesztiválon első alkalommal kaptak lehetőséget a bemutatkozásra. Gördülékeny szervezés, ragyogó idő, érdeklődő és szórakoztató közönség garantálta a sikert. A szervezők a jó hangulatú koncert végén újabb lehetőséget ajánlottak fel a zenekar számára. A Német Nemzetiségi Önkormányzat meghívása szeptember 23.-ra szól a Károlyi kertben tartandó eseményre.
Egy nappal később, június 4.-én, új helyszínnel újabb koncert következett a RaM Colosseumban. A „Zenei Körkép 2” címet viselő hangversenyen a Balassi Kórussal közösen lépett fel az Obsitos Zenekar.
A műsor első részében a kórus népdalokat, katonadalokat, madrigálokat, operarészleteket és spirituális dalokat énekelt, zongorán Ráthy József kísérte őket. Vezényelt Naszvagyi Vilmos és Naszvagyi Vilmosné.
A műsor második részében az Obsitos Zenekar adott koncertet. Műsoron Johann Schrammel, Jan Van der Roost, Nono Rota, Philip Saprke, Johan de Meij művei mellett Brazil Bossa Nova, Pomba Triste is hallhatta a közönség.
Hoffer Tibor karmester a közönség nagy örömére bevonta őket is a zenekari játékba. Közös éneklésre buzdított és kérte a megjelenteket, hogy zenekari és kórusi kísérettel énekeljék majd el, a Tavaszi szél vizet áraszt című magyar népdalt.
Ez a rendezvény is rendhagyó volt.
A kórus és a zenekar közös műsorát megelőzően Hazuga Károly altábornagy úr, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke BEOSZ Közösségéért Érem Ezüst fokozatát adományozta Egressy Károlynak, az Obsitos Zenekar szólamvezető zenészének, aki a megalakulás óta kiemelkedő tagja a zenekarának.
Az elismerést követően a kórus és a zenekar közös műsora következett. Farkas Antal: Gábor Áron indulóját, majd Kodály Zoltán: Háry – Toborzóját hallhatta a közönség, majd jött a búcsú szám. Hoffer Tibor karmester jelére a közönség és a kórus elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt. A közös éneklésnek nagy sikere volt, így egy újabb ráadás indulóval búcsúztak el hálás közönségüktől.
Az Obsitos Zenekar nyári szünet előtti utolsó fellépése, június 18.-án a Kispesti Városünnepen volt, amelyet hagyományosan a Templom téren rendeztek meg. A koncertet délidőben adták, rekkenő melegben, de a zenészeket és a közönséget sem zavarta a hőség. Vidám és kellemes hangulatú koncertet tudhat maga mögött a zenekar. A jó hangulatról közreműködésével Rácz Attila a Művelődési Központ igazgató helyettese is gondoskodott
Az Obsitos Zenekart legközelebb 2023. szeptember 09-én Pákozdon hallhatják, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége III. Kisbajtársak Találkozóján.
Szöveg: Sepcsik T. Sarolta ny. őrnagy
Fotó: Hugyecz György, Sepcsik T. Sarolta, és Hatvanger Zoltán