Előtérben az egészség és a biztonság December 12-én a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai székhelyén ülésezett a tárca Idősügyi Munkacsoportja. Az értekezlet során a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség képviselői, illetve a Bajtársi Egyesületek Országos...
A HÉF májusi ülése
Fókuszban a bérfejlesztések és a családos katonák támogatása
Dr. Czermann János, a HM stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára vezetésével fontos témákat vitatott meg a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum május 7-ei ülése.
Az első és legfontosabb érintett témakör a bérfejlesztésekkel kapcsolatosan közelmúltban elért eredmények és folyamatban lévő intézkedések bemutatása volt. Elhangzott, hogy január 1-jével megvalósult a tisztek, az altisztek, és a legénységi állomány általános (átlagosan 11%-os) illetményemelése, valamint kitértek arra is, hogy a légierő kiemelt szakállománya (pilóták, repülőműszakiak, drón szakállomány, légvédelmi irányítók, előretolt repülésirányítók) és – a tavaly őszi, illetve az ez év eleji célzott toborzási kampányok keretében – a hódmezővásárhelyi gránátos zászlóalj és a tatai önjáró tüzérosztály teljes katonaállománya kiemelt szintű béremelést kapott. Januártól tovább emelkedett a honvédelmi alkalmazottak illetménye is: 10%-os általános béremelésben részesültek, amelyet – parancsnoki döntés függvényében – további átlagosan 5,4%-os emelés is kiegészített. Folyamatban van az egyes szakágazati (szakképzésben oktatók, egészségügyi szakdolgozók) béremelések honvédségi adaptív végrehajtása.
Napirenden van a külszolgálati juttatások emelése is: ide tartozik egyrészt a béketámogató missziók devizaellátmányának emelése, másrészt egyes, elsősorban a tartós külszolgálaton lévő családok támogatására irányuló juttatási elemek fejlesztése. De az itthon szolgáló állomány egyes juttatásai is emelkednek: emelt tanévindítási hozzájárulás, nevelési támogatás, valamint kifejezetten a gyermekeseknek szánt plusz SZÉP kártya juttatás is várható a jövőben.
Az ülésen napirendre került a honvédek jogállását szabályozó új jogszabály tervezetek helyzete is, mellyel a honvédelmi tárca célja a katonai jogállás megújítása. Az érdekegyeztető fórum résztvevői megvitatták az Észak-Pesti Centrumkórház megváltozott helyzetét. Az igényjogosultaknak az alábbi szakrendelésekre nem szükséges beutaló: bőrgyógyászat, nőgyógyászat, urológia, fül-orr-gégészet, pszichiátria és addiktológia, szemészet, sebészet, onkológia. Minden egyéb szakrendelésre beutaló szükséges; bejelentkezni pedig a 06/1-885-35-15-es speciális telefonszámon lehet.
A Speciális Rendeltetésű Centrum igénybevételéhez igazoló kártyát adnak ki. Szóba kerültek a rehabilitációs lehetőségek is: a Balatonfüredi Kardiológiai Intézetben igénybe vehető kezelések, a Hévízi Rehabilitációs Intézetben igénybe vehető szolgáltatások, úgymint mozgásszervi gyógykezelés, járóbeteg szakellátás reumatológiai és fizioterápiás kezelésekkel. Fontos szerepet kapnak a fejlesztésekben az egészségmegőrző, preventív jellegű programok, például a Senior Prémium Program, az MH Honvéd Testalkati Program vagy a Preventív Tiszti Hálózat.
A lakhatási támogatással kapcsolatban a meglévő lehetőségek mellett a HM két pályázati támogatást is indított, megvalósult a törlesztési támogatás VI. üteme, melyben 2508 család hitelterheit enyhítették, valamint lezajlott a nagy- és csonka családosokat segítő lakhatási hozzájárulás IV. üteme is.
Szöveg: Sin Bettina, fotó: Nagy Gábor
Forrás: honvedelem.hu
A szerk. megjegyzése: Az ülésen a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségét Esküdt Lajos nyugállományú ezredes, elnök és Vilner Péter nyugállományú ezredes, koordinációs elnökhelyettes képviselte.