A Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesületének lelkes kis csoportja, az egyesület éves munkatervében betervezett program keretében autóbuszos kirándulás során Sárváron megtekintette a Nádasdy várat és Múzeumot, a közelben lévő Arborétumot.
Vas megye második legnagyobb, Rába parti városának közepén emelkedik a stílusjegyeiben reneszánsz és a klasszicizmus hangulatát idéző várkastély. A város neve utal az egykori mocsaras, lápos környezetre, amelynek közepébe egykor a várat kezdték építeni. Sárvár tehát azt jelenti, mocsárvár, mocsárban épült vár.
A csoport tagjai a közel másfélórás hangulatos tárlatvezetés alkalmával megismerhették a vár történetét, a bemutatott berendezési tárgyak eredetét, titkait, valamint a huszármúzeum és a magyar huszárság kialakulásának történetét.
A tárlatvezető hölgy érdekfeszítő és szakszerű előadásmódját mindenki mély átéléssel és türelemmel hallgatta.
A verőfényes, kellemes időben a csoport tagjai rövid séta során megtekintették a közeli Arborétum csodás fáit és növényzetét is.
Az arborétumot hazánk egyik legidősebb növénygyűjteményeként tartják számon. Eredetileg 1546-ban hozták létre, amikor a területen zöldséget és gyümölcsöt kezdtek termeszteni. 1803-ban a várat és a körülötte elterülő hatalmas birtokokat Habsburg Ferdinánd főherceg felvásárolta. A gyümölcsösből egy kisebb részt hagyott meg, a többi részen impozáns angolparkot hozott létre. Az akkor elültetett fákból napjainkban is látható még néhány, a több száz éves platánok törzsátmérője a három métert is meghaladja.
1952-ben a parkot védetté nyilvánították, a gondozást és fejlesztést pedig az Erdészeti Tudományos Intézet kapta meg.
Az autóbusz indulásáig még maradt annyi idő, hogy a Turner’s Cafe Bar Teraszán a fáradtabbak rövid pihenés keretében kávézzanak vagy egy pohár sör elfogyasztása mellett öblítsék le az út porát.
Hazafelé indulva Zalaszántó községben megtekintettük a Mézeskalács Múzeumot, ahol Drótos Gyöngyi bevezetett bennünket a mézeskalács eredetének és készítésének rejtelmeibe.
A megfáradt társaság a balatonszentgyörgyi Csillagvár étteremben a „bőséges és kiadós” vacsora elfogyasztása – már akinek sikerült – után buszra ült és teli gyomorral, rengeteg hasznos és csodálatos látnivalóval gazdagodva elindult haza Taszárra, illetve Kaposvárra.
A csodálatos kiránduláshoz az autóbuszt a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége biztosította – térítésmentesen – a lelkes és türelmes kiránduló csoport számára.
Szöveg és fotó: Koppány Zoltán