Az elhunytak névjegyzéke a 2024. szeptember 23. – október 25. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökségének Humánszolgálati Főnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi...
20 éve ment el Toma András, az „utolsó” hadifogoly
Március 30-án, húsz éve, hogy elhunyt és április 6-án lesz húsz éve, hogy utolsó útjára kísértük Toma Andrást, mindenki Bandi bácsiját, akit nem csak az ország, hanem a világ is az „utolsó” magyar hadifogolyként ismert. Amint egy 2000 gyászoló közt számosan voltak az ország minden részéről, de a határ menti országokból olyan emberek, akik csak azért jöttek leróni tiszteletüket, mert soha elő nem került hozzátartozóikat kívánták itt és akkor elbúcsúztatni. Zarándok hely volt, s lett a nyíregyházai temető sokaknak. Reménykedőknek és a már nem bízóknak egyaránt. Együtt sirattuk, vissza nem tért apáinkat, bátyáinkat, férjeinket, szerelmeinket, távoli és közeli rokonainkat. Bandi Bácsi sírja a magyar háborús bakák Mekkája lett.
Amikor visszaemlékezünk Toma főtörzs, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége tiszteletbeli tagja, a Magyar Honvédség halottja halálának 20. évfordulóján, önkéntelenül is eszünkbe jut életútja. 2000. augusztus 11-én hozta haza Veér András és kis csapata, melybe hat nap után engem is beválasztottak. Hosszú kutató munka és a vele való beszélgetések eredményeként ismertük meg a sulyánbokori kovácssegéd életét, a kis tanyavilágba végzett munkáját, majd a háborúban való elmenetelét követő, s hányatott 56 évét a lengyelországi hadifogságba eséstől, a hadifogolytábori, a kotyelnyicsi gyógyintézeti életén át a megtalálásáig, a hazajöveteléig. Örök hála azoknak, akik haza segítették, s biztos vagyok benne, ma ők is megállnak egy percre. De, s biztos vagyok, hogy ő is ezt mondaná, legnagyobb hála Annának és családjának, aki megteremtette, hogy életed utolsó három és féléve oly szeretettben teljen el, mellyel talán feledtetni lehetett 56 év kínjait. Hála hazájának, aki visszafogadta, s hála városának, Nyíregyházának, amely otthont, s majd végső nyughelyet adott fiának. Köszönet a Magyar Honvédségnek, aki igaz katonájaként adta meg neki a végtisztességet. Ennek így kellett történnie, ez így emberséges.
Az ember élete tele van furcsaságokkal, vidámságokkal, bánattal, barátságokkal, érdekességekkel és olyan dolgokkal, amelyek egyszeriek, megismételhetetlenek. Toma Andrással, Bandi bácsival, hazajövetele és halála közti időszakban, mindezeket volt lehetőségem megélni. Veér András és csapatával részt vehettem a családja felkutatásában, majd hazavitelében, az oroszországi kutatásban, életének utolsó három és féléve végig kisérésében, élete utolsó napjaiban, majd végső búcsúján.
Emlékét többen is megőriztük. Tvrtko a „Tizenkét pokoli történet”, Veér András a „A magyar beteg”, jó magam a „Hadifogoly” című könyvben, Tapolcsányi Éva az életét bemutató sok-sok fényképben és Ravasz Balázs Az elfelejtett katona” című filmjében. 2010 óta a Virág utca 27. ház falán Emléktábla őrzi a nyíregyházi temető Díszsírhelyén nyugvó, „utolsó” hadifogoly életét.
Bölcsektől kérdeztem mikor is hal meg végleg az ember? Azt mondják akkor, ha már végleg elhalványulnak lelkünkben az emlékek, vagy ha már végleg olvashatatlanok a betűk a sírkövön, ha végleg kiürül a virágot tartó váza, ha már arra sem emlékezünk kinek sírján is áll az általunk felállított sírkő.
Ígérjük, hogy emlékedet örökké megőrizzük, nem hagyjuk elkopni sírköved feliratát, vázádban, míg élünk lesz friss virág, s betérve a nyíregyházi temetőbe mindig tudni fogjuk merre áll sírköved. Toma főtörzs nyugodj békében!
Szöveg: Erdős László nyugállományú ezredes, fotók: a szerző válogatása