Világháborús emlékmű a XIII. kerületben

Nagyapáink 1918 után még úgy hívták: a Nagy Háború. De aztán lett egy másik, mely 1941-től 1945-ig tartott, ahol már apáink is részt vettek. Ők ezt már második világháborúnak hívták, hisz a Nagyot elsőnek keresztelték át. Az első világháborúban a Magyarországról, így az V. és VI. kerületből – mely magában foglalta a mai XIII. kerületet – bevonult fiatalok, majd később az egyre idősebbek az ország területét elhagyva a déli, a keleti és az olasz frontokra mentek. Az elhunyt katonákat idegen földbe temették el, és az itthon maradott családok hosszú ideig csak a bevonult családtagjuk hiányát vették észre. Magyar területeken nem folytak harcok 1918-ig, nem bombázta, nem lőtte senki gyárainkat, házainkat. Még a háború ideje alatt hozták az 1917. évi VIII. törvényt, mely arról szólt, hogy a háborúban a hazáért küzdő, elhunyt hősök emlékét megörökítsék. Így épült – a 20-as évek végéig – minden városban, faluban emlékmű. Az V. és VI. kerületben is számos szobrot, emlékhelyet emeltek fel, ám mindez elmaradt a XIII. kerületben (lévén, hogy nem volt önálló).
Köztudott ugyanakkor, hogy a mai XIII. kerület területe a laktanyák, katonai objektumok elhelyezése szempontjából mindig is túlreprezentált volt, és ez a mai napig is tart. A most emelt emlékmű mögött volt, a HM-II mai területén, az Albrecht Főherceg laktanya – ahol már 1942-től emléktábla őrizte a II. világháborúban addig elhunytak emlékét – és a Tábori sütöde. Déli irányban, a mai Honvéd pálya helyén a Szekerész, majd Vonat laktanya, a mai Gidófalvy lakótelep területén, a Vilmos főherceg laktanya, mellette a Katonai Textil mosoda. Vele szemben a 16. sz. Császári és királyi Helyőrségi kórház, amit ma Honvéd kórházként ismerünk. A II. világháború idején a Vonat laktanyából indultak a frontra az 1. felderítő zászlóalj katonái, amit ugyanúgy emléktábla örökít meg, mint a Vilmos laktanyában működő KISKA alakulatot vezető Gidófalvy Lajos emlékét.
A második világháború már nem kímélte az 1938-ban létrejött XIII. kerületet sem. Nem csak, az innen a frontra vonult katonákat, hanem az itt élőket, az itteni gyárakban dolgozókat, és a védett házakba telepítetteket sem. A bomba, a tüzérségi lövedék, a harckocsi már nem ismerte fel, hogy katonát, vagy civilt öl, sebesít. Nem beszélve a XIII. kerület dunaparti szakaszán kivégzettekről és az elhurcoltakról, akik lágerekben vesztették életüket, de helyileg ide kötődtek. Nem őrizte a kerület elhunyt lakóinak közös emlékét semmi.
Ezért volt fontos a 12 civil szervezet kezdeményezése, amely mellé a XIII. kerületi önkormányzat odaállt, és anyagilag is támogatta. Nagyszerűségét az adja, hogy a civil kezdeményezés, a közadakozás és az önkormányzati támogatás gyorsan egymásra talált, a szót tett követte, s az I. világháború befejezésének 100. évfordulóján ott állhattunk a megvalósult Emlékmű előtt, melyet a HM támogatásával katonai tiszteletadással avathattunk fel. Mindenképp megérdemlik, hogy felsoroljuk azokat, a civil szervezeteket, amelyek kezdeményezés élére álltak:

• Angyalföldi Polgárőrszervezet,
• Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége,
• Bajtársainkért Alapítvány,
• Balassi Bálint Bajtársi Egyesület,
• Békefenntartó Bajtársi Egyesülete,
• Gidófalvy Emlékbizottság,
• Honvédségi Nyugdíjas Klubok Országos Szövetsége,
• Honvédség és Társadalom Baráti Köre,
• Magyar Tartalékosok Szövetsége,
• Tiszta Égbolt Bajtársi Egyesület,
• MEASZ XIII. Kerületi Szervezete,
• XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete

és az a számos önkéntes adományozó, akik fontosnak érezték ezen Emlékmű felállítását.
Köszönet illeti a XIII. kerületi önkormányzatot és képviselő testületét, akik nem csak mellé álltak, hanem anyagilag is támogatták a kezdeményezést. Külön köszönet a szobor alkotójának, Blaskó János szobrászművésznek, aki megtalálta a módját annak, hogy az Emlékmű mondanivalóját minden kerületi érintett magáénak tudja vallani.

A rendezvény kezdetét az emlékmű mellett felállított lélekharang egy perces kongása jelezte. A Magyar Honvédség Központi Zenekara által eljátszott Himnuszt követően, Papp János színművész, Gyóni Géza: „Csak egy éjszakára” című versét szavalta el. A narrátor szerepét betöltő Radó Gábornak a rendezvény aktualitásáról szóló ismertetője után, a 12 civil szervezet nevében Hazuga Károly nyá. altábornagy, a Bajtársi Egyesületek Országos szövetségének elnöke szólt a hallgatósághoz, elmondva kezdeményezés okát, fontosságát, célját és ismertette a benne szereplőket, megköszönve az Önkormányzat 40 MFt-os támogatását, melyből az Emlékműnek otthont adó parkot is felújították. Ezt követően a támogatók nevében, dr. Tóth József polgármester a háborúk okairól, azok pusztításáról, a béke fontosságáról beszélt, majd tételesen ismertette a XIII. kerület háború okozta veszteségeit. A beszédet követően dr. Tóth József és Hazuga Károly közösen leplezték le az Emlékművet, melyet Rácz István katolikus tábori lelkész szentelt, és Mészáros László protestáns tábori lelkész áldott meg. Az előadók sorát dr. Szabó József nyá. alezredes, hadtörténész zárta, aki az I. világháború 100. évfordulójához kapcsolódóan az áldozatokra emlékezett, és felelevenítette azt a történelmi kort bizonyítva, milyen károkat okoztak azok az évek a mai kor embere mellett, hazánknak is.
A rendezvény az Emlékmű megkoszorúzásával ért végett. A Honvédelmi Minisztérium, az önkormányzat, az országgyűlési és európai parlamenti képviselők mellett, a 12 kezdeményező szervezet koszorúját és a lakosság virágait helyezték el. A Szózat, majd a Magyar Takarodó elhangzását követően a résztvevők gyertyagyújtással emlékeztek meg az áldozatokról.
Köszönet jár minden szereplőnek a részvételért, nem utolsósorban külön köszönet, az adományozóknak, a XIII. kerületi önkormányzatnak, képviselő testületének, a szobor alkotójának, Blaskó János szobrászművésznek, valamint a díszőrséget adó Magyar Honvédség Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnak és a Magyar Honvédség Központ Zenekarának.

Köszönet az összefogásért.

(Forrás: Erdős László, Facebook)