Itt a nyár és azt hihetnénk, hogy uborkaszezon van. No de ez Szegedre nem igaz. Itt működteti az idősbarát város a Senior Centert, amely, mint katalizátor meghatározza a klubok életét. Hitvallásuk szerint a szegedi szépkorúak felneveltek több generációt és itt az ideje, hogy most magukra is figyeljenek és építsék tovább kapcsolataikat. Közös születésnapokat, halászléfőzéseket, bográcsozásokat, kirándulásokat szerveznek és emellett a helyi kulturális élet egyik motorjaként tekinthetünk rájuk. Már több éves hagyomány, hogy Kávéházi estek programsorozata alapján a városháza udvarán három előadással kedveskednek a szépkorúaknak. Idén ez 2026. július 17-19 között került megrendezésre. A három est az idén is a sokszínűség jegyében telt. A nyitó napon a néptánc volt a főszereplő.
A Délikert néptáncegyüttes varázslatos előadást tartott. A második napon a színházi sztorizgatásoké volt a főszerep. Göttinger Pál és Király Attila „csak az igazat” mondta.
A vasárnap az önfeledt dallamoké volt. Peller Anna koncertje elvarázsolta a nagyérdeműt. Igaz az időjárás kissé rövidebbre szabta a csodás előadást, de aki ott volt az ismét megállapíthatta, hogy a városháza udvara fantasztikus akusztikával rendelkezik. Köszönjük az előadóművészeknek, szervezőknek, hogy oly varászlatossá tették az estéket. A Szegedi Bajtársi Klub közel 60 fővel képviseltette magát.
No de ezzel a hétvége még nem érhetett végett.
Szombaton a vásárhelyi katonazenekar volt a főszereplő a Móra parkban. A park szinte teljesen megtelt. A későn érkezők már csak a lépcsőkön és a Belvárosi Híd korlátján találtak szabad helyet. A fúvószene nagy hagyományokkal bír a városban. A Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Zenekarát számos helyen láthattuk már. Elég, ha csak a Szentesi Műszaki napokra vagy Szegeden több alkalommal megtartott katonai megemlékezésekre gondolunk. A zenekar most szombaton a hagyományos fúvószenei darabok mellett musicalslágereket adott elő, népszerű filmzenékkel tarkítva. És természetesen a tőlük jól megkomponált „show elemek” kiváltották a nagyérdemű vastapsát.
Színes programok teszik a klubok életét napról-napra változatossá így benne a Szegedi Bajtársi Klubét is.
Nincs idő az uborkaeltevésre, a programokon ott kell lenni!
Nagy Zoltán nyugállományú pv. alezredes, fotók: Siprikó Sándor r. alezredes, Joó Edit,