Előtérben az egészség és a biztonság December 12-én a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai székhelyén ülésezett a tárca Idősügyi Munkacsoportja. Az értekezlet során a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség képviselői, illetve a Bajtársi Egyesületek Országos...
Repülőgép simogatás egy forró augusztusi napon
A Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesülete tagjai augusztus hónap közepén autóbuszos kirándulás keretében az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár alakulatánál tettek látogatást.
A beléptetés után több volt „taszári ismerőssel” is találkoztak, akik hajdanában Taszáron kezdték katonai pályafutásukat!
A csoport tagjai betekintést tehettek a pilóták repülés közben viselt ruházatába, annak szakszerű viselésébe. Majd – testközeli – kapcsolatba kerültek az alakulatnál rendszeresített JAS 39 Gripen repülőgéppel, ahol magas szintű műszaki ismeretekkel rendelkező műszaki tiszthelyettesek ismertették velük a repülőgép harctechnikai adatait, és egyéb tulajdonságait.
A látogatás csúcspontja egy számukra megtartott „demó repülő” program megtekintése volt.
Majd közelebbről megtekintették a honvédség régi repülőgép típusait, ahol találkozhattak és végre megsimogathatták a hajdanában Taszáron szolgált repülőgépeket!
A tartalmas napot közös ebéddel zárták, melyet az alakulat étkezdéjében fogyaszthattak el.
Köszönet illeti a MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár vezetését, hogy lehetővé tették számukra ezt a felejthetetlen programot!
Hazafelé útba ejtették Kiskőrösön található „MiGálló és Szuhoj fészek” fantázia nevű kiállítást. A magángyűjtemény Firkó János (akit a kerozin illata megcsapott) tulajdonát képezi. A kiállított repülőgépek között természetesen volt taszári gép is található, amely ismerős kezek által simogatásban részesült.
Az egész nap zárásaként, ha már úgyis Kiskőrösön jártak, nagy költőnk Petőfi Sándor szülőházát tekintették meg, rövid megemlékezéssel egybekötve.
Szöveg és fotó: Koppány Zoltán