Az Ancsák már pihennek, de emlékük tovább él „Rengeteg önbizalmat kaptak, akik valaha szállítórepülőkkel dolgozhattak. Őrizzük ezért a hagyományokat és a fegyvernemi hűséget” – szólította fel a kecskeméti katonákat és veteránokat október 9-én Varga Attila Elek, a HM...
A debreceni Bocskai István Bajtársi Egyesület tagjai kiránduláson vettek részt még szeptember hónapban. Az élménybeszámoló szerint: utazásunk célja Nagykároly volt, azonban programunk első állomásaként Vállaj települését kerestük fel. Vállaj, a sváb gyökerekkel...
Szemerkélő esős délutánra hirdette meg a Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesülete elnökége az Idősek Napi megemlékezésüket és az azt követő közös vacsorát. Az időjárás ugyan nem fogadta kegyeibe a rendezvényt, de a kedvünket szerencsére nem mosta el az eső....
Aki valaha is katonaként szolgált, az a szívében, lelkében örökre katona marad. S nem véletlen, hogy nagy-nagy érdeklődéssel vesz részt minden olyan eseményen, amely az egykori hivatásához kötődik. Így volt ez annak a csoportnak a tagjaival is, akik szeptember közepén...
Példájuk a becsület mércéje „Az aradi tizenhármak nem azért váltak hősökké, mert minden csatát megnyertek, hanem azért, mert amikor már mindent elveszítettek, a tartásukat akkor sem veszítették el. Legyőzték őket, de megtörni nem tudták őket. Elvették az életüket, de...
Úton a jogállási törvény felé A katonák jogállását szabályozó törvény megalkotása abszolút prioritás – hangzott el a Honvéd Érdekegyeztető Fórum harmadik negyedévi ülésén. Erre azonban csak az Alaptörvény esetleges módosításával nyílna, vagy a tervezett új alkotmány...
Ebben az évben is elérkezett a nap, amikor az Idősek Világnapját ünnepelhette a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület a Honvéd Kulturális Központban. Október 1-én verőfényes szép napos idő örvendeztetett meg bennünket, amikor – még a köszöntő előtt – Vanyur Tibor hszj....
Az elhunytak névjegyzéke a 2026. augusztus 25 és 2026. szeptember 25. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi ki a családtagoknak,...
Szolgálat egy életen át A bajtársiasság, a fegyelem és a haza iránti elkötelezettség életre szóló értékek – hangzott el a nyugállományú katonák és közalkalmazottak számára az Idősek Világnapja alkalmából rendezett ünnepségen a Stefánia Palotában. Baráth Ernő, a...
Az ENSZ közgyűlése 1990. december 14-én hozott határozatot arról, hogy október 1-jét az idősek világnapjává nyilvánítja, amelynek a célja felhívni a figyelmet az idős emberek társadalmi szerepére, tiszteletére, valamint az öregedéssel járó kihívásokra. A Radaros...
A Helyőrségi Hagyományőrző Egyesület, Miskolc tagjai az évadzáró bált június 04-én a Miskolci Rendvédelmi Technikum Tiszti étkezdéjében tartották meg. A rendezvényt Bihari Tiborné az egyesület elnöke nyitotta meg, köszöntve a megjelenteket, majd átadta a szót Bartekné...
Szeptember 16-án az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Petőfi laktanya objektumában tíz órai kezdettel megemlékezést tartottak a híradók példaképük Puskás Tivadar születésének 182. évfordulója alakalmából. A megemlékezést a Puskás Tivadar Híradó...
35 éve a magyar katonák szolgálatában „Ez a jubileumi partnertalálkozó nem csupán egy szervezet életének mérföldköve. Annak az elkötelezettségnek az ünnepe, amely három és fél évtizede azt üzeni: a katonák érdekei, jogai és méltósága nem maradhatnak kimondhatatlanok”...
Szeptember elejére szervezett négy napos kirándulást a kiskunhalasi Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület a Dunakanyarba, amelyre a NEÁ-tól nyert pályázati pénzt használták fel, így a Dunakanyar szépségeivel ismerkedhettek a kiskunhalasi kurucok. Már az első napon...
A Kulturális Örökség Napjai alkalmából a mai napon különleges és tartalmas programon vett részt a Bocskai István Bajtársi Egyesület tagsága. Egyesületünk tagjai a debreceni Megyeháza történetével és építészeti értékeivel ismerkedhettek meg egy érdekes épületbejárás...
A Szabolcsi Honvéd Műszaki Hagyományőrző Bajtársi Egyesület 2026 évi munkatervében szerepelt a Szatmárnémeti Tartalékos és Nyugalmazott Honvédségi Káderek Egyesületének meglátogatása. Az év elején a két egyesület elnöke felvette a kapcsolatot egymással és megkezdődtek...
Szeptember 10-én reggel hét órakor jókedvű társaság a Honvéd Bajtársi Klub Tata tagjai gyülekeztek Tatán: negyvenen indultunk útnak, majd Tatabányán is csatlakoztak hozzánk utastársak. Első állomásunk Poroszlón, a Tisza-tavi Ökocentrum volt. Bár az előre tervezett...
A Csepreg közbiztonságáért Polgárőr és Bajtársi Egyesület szeptember 12-én rendezte meg a IV. Bencsik Géza nemzetközi kispuska lőversenyét. A versenyt idén a „Mohács 500”. és „1956. forradalom 70. évfordulója” keretében tartottuk meg a Bajtársi Egyesületek Országos...
A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége 2026 évi munkaterve tartalmazta a Katonai Emlékpark Pákozd-Nemzeti Emlékhely területén az "V. Kisbajtársak Találkozója" megtartását. A megvalósítása kicsit „bizonytalan” volt, hisz ezt a találkozót már 2025-ben is...
A Radaros Katonák Baráti Kör szeptember 8-án rendezte meg a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Észak-alföldi Régió lézeres pisztoly lő bajnokságát. A bajnokságot a Mohács 500, és az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából, az elesett hősök...
Nyugdíjas találkozó Szolnokon
2024.03.01
Magyarországnak modern, ütőképes haderőre van szüksége
A világban megnövekedett biztonsági kockázat új kihívások elé állított mindenkit, ez megerősítette azt az elköteleződést, hogy Magyarországnak modern, ütőképes haderőre van szüksége – mondta a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára február 29-én, Szolnokon.
Czermann János az észak-magyarországi régió nyugállományú katonáival és honvédségi nyugdíjasaival tartott találkozón azt hangsúlyozta: Magyarországnak olyan haderőre van szüksége, amely a hagyományokból táplálkozik, de a mai kor követelményeinek felel meg, és életpályát, hivatást kínál a magyar katonáknak. Felidézte, hogy Magyarország 1999. március 12. óta elkötelezett tagja a NATO-nak, amely nemcsak előnyökkel, hanem vállalásokkal is jár: a szervezet minden tagállamának fejlesztenie kell a haderejét. Magyarország 2023-ban felelt meg először annak a NATO-vállalásnak, hogy a GDP 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítja – számolt be. Ez az eredmény nem csak a szövetségi rendszerben vívott ki elismerést – mondta. Garanciája annak is, hogy a magyar kormány elkötelezett a magyar emberek biztonságának szavatolása és a NATO-követelmények teljesítése iránt – emelte ki.
A Magyar Honvédség modernizációja elengedhetetlen ahhoz, hogy az ország szükség esetén képes legyen megvédeni magát és állampolgárait – tette hozzá. A magyar kormány nemzetstratégiai célnak tekinti, hogy a jelenlegi biztonságpolitikai környezetben összetartó, ütőképes magyar haderővel hatékonyan tudjon reagálni az esetleges kihívásokra. A fejlesztés folytatódik, a haderő felszerelése folyamatos, a humánerőforrás és az ingatlan-infrastruktúra területén is komoly előrelépések vannak – sorolta. „A békéhez erő kell” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár. Arra kérte a jelenlevőket, hogy munkájukat támogassák közös gondolkodással, példájukkal ösztönözzék a fiatalokat. Ez az erő nemcsak az új fegyverzetben, hanem a közösségeinkben is meg kell, hogy mutatkozzon, hogy a Magyar Honvédség tagjai büszkén és megbecsültséggel mondhassák: „ma Magyarországon jó katonának lenni” – fogalmazott.
Czermann János szólt arról is, hogy a Honvédelmi Minisztérium számára különösen értékes az „élő kapcsolat” a nyugállományú bajtársakkal, mert nélkülözhetetlen mindaz a tudás, amellyel az aktív állomány munkáját, hivatástudatának elmélyítését segíteni tudják. Magyarországon jelenleg csaknem negyvenezer nyugállományú katona van -mondta, hozzátéve: a honvédség támogatását és gondoskodását egész életük során érezniük kell. Megemlítette, hogy zajlik a Honvédelmi Minisztérium idősügyi stratégiájának felülvizsgálata. Kitért arra, hogy az Obsitos program keretében szövetséget ajánlottak a nyugállományúakat tömörítő szervezeteknek annak érdekében, hogy együtt gondolkodjanak és tegyenek a jövő biztonságáért. „Aki egyszer egy esküt tett a haza védelmére, egy életre elkötelezi magát” – mondta a helyettes államtitkár. Az egymást követő katonagenerációk tudásukat, tapasztalataikat átadva, közösen szolgálják a honvédelem érdekeit. Arra kérte a megjelenteket, hogy továbbra is legyenek partnerek a katonai életpálya népszerűsítésében, illetve saját példamutatásukkal is segítsék a honvédelmi tárca és a honvédség céljainak elérését
Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke előadásában a többi között arról beszélt, hogy „megváltozott körülöttünk a világ”. A cél egy ütőképes és modern hadsereg felépítése, amely képes Magyarország, a magyar emberek biztonságát garantálni – hangsúlyozta. „Európa elszokott a háborútól”, a hosszú békeidőszak oda vezetett, hogy a raktárak kiürültek, a korábban meglévő készleteket felhasználták és ezt most pótolni kell – mondta. Kiemelte: a magyar haderő prioritásai teljes mértékben támogatják a NATO által kitűzött célok teljesítését, majd részletesen beszámolt a szárazföldi és a légierőt érintő fejlesztésekről. Fontosnak nevezte visszaállítani a műveleti harcképességet, továbbfejleszteni az önkéntes tartalékos és területvédelmi rendszert, továbbá a logisztikai támogató rendszer megújítását vagy például a támogató képességek, a harcászati repülő képesség fejlesztését is. Kiemelte a katonai pálya népszerűsítésének fontosságát a fiatalok körében, illetve a gondoskodást a nyugállományba vonult katonákról.
Tájékoztató előadása végén a Honvéd Vezérkar főnöke meghallgatta a közönség észrevételeit, majd érdemben reagált a felmerült kérdésekre és a felvetett témákra.
Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere szólt arról, a városban negyvennégy nyugdíjasszervezet van, ebből három a honvédséghez kötődik. Működik továbbá egy idősügyi tanács, ahol szintén ott van a honvédség képviselete, ahogyan a civil tanácsban is. A polgármester a történelmi visszatekintés után szólt arról, hogy korszerűsítik a városban a Thököly úti laktanyát, egyben kiemelte a honvédelmi nevelés, az utánpótlás fontosságát. A rendezvény végén a Civilút Alapítvány ajándékait adták át a nyugállományú katonáknak.
A szerk. megjegyzése:A rendezvényen a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnökséget Vilner Péter nyugállományú ezredes, alapfeladati elnökhelyettes és Kőszegi Ferenc nyugállományú alezredes, az Észak-magyarországi Régió régióvezetője képviselte.
egyéb fotók: Kablay Lajos Repülő Bajtársi Egyesület