Az Ancsák már pihennek, de emlékük tovább él „Rengeteg önbizalmat kaptak, akik valaha szállítórepülőkkel dolgozhattak. Őrizzük ezért a hagyományokat és a fegyvernemi hűséget” – szólította fel a kecskeméti katonákat és veteránokat október 9-én Varga Attila Elek, a HM...
A debreceni Bocskai István Bajtársi Egyesület tagjai kiránduláson vettek részt még szeptember hónapban. Az élménybeszámoló szerint: utazásunk célja Nagykároly volt, azonban programunk első állomásaként Vállaj települését kerestük fel. Vállaj, a sváb gyökerekkel...
Szemerkélő esős délutánra hirdette meg a Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesülete elnökége az Idősek Napi megemlékezésüket és az azt követő közös vacsorát. Az időjárás ugyan nem fogadta kegyeibe a rendezvényt, de a kedvünket szerencsére nem mosta el az eső....
Aki valaha is katonaként szolgált, az a szívében, lelkében örökre katona marad. S nem véletlen, hogy nagy-nagy érdeklődéssel vesz részt minden olyan eseményen, amely az egykori hivatásához kötődik. Így volt ez annak a csoportnak a tagjaival is, akik szeptember közepén...
Példájuk a becsület mércéje „Az aradi tizenhármak nem azért váltak hősökké, mert minden csatát megnyertek, hanem azért, mert amikor már mindent elveszítettek, a tartásukat akkor sem veszítették el. Legyőzték őket, de megtörni nem tudták őket. Elvették az életüket, de...
Úton a jogállási törvény felé A katonák jogállását szabályozó törvény megalkotása abszolút prioritás – hangzott el a Honvéd Érdekegyeztető Fórum harmadik negyedévi ülésén. Erre azonban csak az Alaptörvény esetleges módosításával nyílna, vagy a tervezett új alkotmány...
Ebben az évben is elérkezett a nap, amikor az Idősek Világnapját ünnepelhette a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület a Honvéd Kulturális Központban. Október 1-én verőfényes szép napos idő örvendeztetett meg bennünket, amikor – még a köszöntő előtt – Vanyur Tibor hszj....
Az elhunytak névjegyzéke a 2026. augusztus 25 és 2026. szeptember 25. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi ki a családtagoknak,...
Szolgálat egy életen át A bajtársiasság, a fegyelem és a haza iránti elkötelezettség életre szóló értékek – hangzott el a nyugállományú katonák és közalkalmazottak számára az Idősek Világnapja alkalmából rendezett ünnepségen a Stefánia Palotában. Baráth Ernő, a...
Az ENSZ közgyűlése 1990. december 14-én hozott határozatot arról, hogy október 1-jét az idősek világnapjává nyilvánítja, amelynek a célja felhívni a figyelmet az idős emberek társadalmi szerepére, tiszteletére, valamint az öregedéssel járó kihívásokra. A Radaros...
A Helyőrségi Hagyományőrző Egyesület, Miskolc tagjai az évadzáró bált június 04-én a Miskolci Rendvédelmi Technikum Tiszti étkezdéjében tartották meg. A rendezvényt Bihari Tiborné az egyesület elnöke nyitotta meg, köszöntve a megjelenteket, majd átadta a szót Bartekné...
Szeptember 16-án az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Petőfi laktanya objektumában tíz órai kezdettel megemlékezést tartottak a híradók példaképük Puskás Tivadar születésének 182. évfordulója alakalmából. A megemlékezést a Puskás Tivadar Híradó...
35 éve a magyar katonák szolgálatában „Ez a jubileumi partnertalálkozó nem csupán egy szervezet életének mérföldköve. Annak az elkötelezettségnek az ünnepe, amely három és fél évtizede azt üzeni: a katonák érdekei, jogai és méltósága nem maradhatnak kimondhatatlanok”...
Szeptember elejére szervezett négy napos kirándulást a kiskunhalasi Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület a Dunakanyarba, amelyre a NEÁ-tól nyert pályázati pénzt használták fel, így a Dunakanyar szépségeivel ismerkedhettek a kiskunhalasi kurucok. Már az első napon...
A Kulturális Örökség Napjai alkalmából a mai napon különleges és tartalmas programon vett részt a Bocskai István Bajtársi Egyesület tagsága. Egyesületünk tagjai a debreceni Megyeháza történetével és építészeti értékeivel ismerkedhettek meg egy érdekes épületbejárás...
A Szabolcsi Honvéd Műszaki Hagyományőrző Bajtársi Egyesület 2026 évi munkatervében szerepelt a Szatmárnémeti Tartalékos és Nyugalmazott Honvédségi Káderek Egyesületének meglátogatása. Az év elején a két egyesület elnöke felvette a kapcsolatot egymással és megkezdődtek...
Szeptember 10-én reggel hét órakor jókedvű társaság a Honvéd Bajtársi Klub Tata tagjai gyülekeztek Tatán: negyvenen indultunk útnak, majd Tatabányán is csatlakoztak hozzánk utastársak. Első állomásunk Poroszlón, a Tisza-tavi Ökocentrum volt. Bár az előre tervezett...
A Csepreg közbiztonságáért Polgárőr és Bajtársi Egyesület szeptember 12-én rendezte meg a IV. Bencsik Géza nemzetközi kispuska lőversenyét. A versenyt idén a „Mohács 500”. és „1956. forradalom 70. évfordulója” keretében tartottuk meg a Bajtársi Egyesületek Országos...
A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége 2026 évi munkaterve tartalmazta a Katonai Emlékpark Pákozd-Nemzeti Emlékhely területén az "V. Kisbajtársak Találkozója" megtartását. A megvalósítása kicsit „bizonytalan” volt, hisz ezt a találkozót már 2025-ben is...
A Radaros Katonák Baráti Kör szeptember 8-án rendezte meg a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Észak-alföldi Régió lézeres pisztoly lő bajnokságát. A bajnokságot a Mohács 500, és az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából, az elesett hősök...
Mit tegyek?
2023.05.16
Az online csalások kivédésének technikáit sajátították el a Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub tagjai május 9-én. Interaktív formában, játékos helyzetgyakorlatok segítségével hívták fel a figyelmet a leggyakoribb esetekre a Pest Vármegyei Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési osztályának munkatársai a foglalkozáson.
A klub több tagja rendelkezik számítógéppel és az internetet is használják, valamint elektronikus leveleket küldenek és fogadnak. A Bűnmegelőzési Osztály munkatársai játékos formában ismertették meg a tagokat az online csalások elleni védekezéssel.
„Négy fős csapatokban játszottak, nem vetélkedő volt, hanem minden csapatnak más feladatot szántunk. Kreatív feladatok voltak: az egyik asztalnál plakátot kellett készíteni, a második feladatban egy verset kellett írni. A vers tartalma az internetről, a rendőrségről, az online elkövethető bűncselekményekről szólt.” – foglalta össze a programokat a bűnmegelőzési képzést vezető Borók Nikoletta rendőrőrnagy.
„Van nekem egy nagymamám, aki mindennél jobban szeret, pénz nincsen a számláján, hiába is keresed. Telefonja titkos, csak a család ismeri, hogy senki ne zaklathassa és be ne csaphassa.” – idézett a vers soraiból Bötkös Lászlóné Kati, a Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub egyik tagja, aki a szerzeményt az eseményen is előadta.
A Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub lelkes közönsége után a Pest Vármegyei Rendőrkapitányság kibervédelmi kampánya hamarosan robog tovább, hogy még sok más, különböző korosztályú hallgatósághoz juttassák el az online csalók legárulkodóbb trükkjeit és az azokat leleplező taktikákat. Bárki kerülhet hasonló helyzetbe, amikor sorsdöntő lehet a megfelelő felkészültség és tájékozottság.
Szöveg és video: Szentendre média és Kocsi László ezredes