Megemlékezés Marcaliban

2023.05.25

Május 24-én tartotta Marcaliban az ünnepi megemlékezését a Marcali Bajtársi Egyesület és a Honvéd Nyugállományúak Klubja a Honvédelem Napja alkalmából az Európa Parkban elhelyezett kopjafánál.

A Himnusz eléneklése után először Huszár Géza ny. őrnagy, a Honvéd Nyugállományúak Klubja elnöke köszöntötte a megjelenteket és részletesen szólt a nap jelentőségéről, kiemelve, hogy Marcaliban 1951-ben került elhelyezésre az első alakulat, 2001-ben számolt fel az utolsó alakulat. Ezekre a katonai alakulatokra, katonákra emlékezik a kopjafa. Valamint az idén 175 éves Magyar Honvédségről is szól a mai ünnepi megemlékezés-mondta az előadó.

Ezután a Marcali Bajtársi Dalárda az alkalomhoz illő katonadal csokrot adott elő, majd a koszorúzás következett, így a kopjafánál koszorút helyezett el  – többek között – Huszár Géza ny. őrnaggyal közösen Szentes István ny. alezredes, a Marcali Bajtársi Egyesület elnöke.

A megemlékezés a Szózat eléneklésével zárult.

Szöveg és fotó: Kőrösi András, marcalipotál.hu

Megszakítás