Vereség, vagy Győzelem, ez a kettősség fogalmazódott meg bennem, amikor a MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdú dandár meghívására a Radaros Katonák Baráti Kör vezetése és néhány tagja részt vett és koszorút helyezett el a.
Itt zajlott 177 évvel ezelőtt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, utolsó, ki nem kényszerített csatája.
Azért jelenthető ez ki, mert Görgey Arthur fővezértől Nagysándor József, az 1. hadtest parancsnoka, nem azt a feladatot kapta, hogy ütközzön meg, és oldal védként figyelje a cári csapatok mozgását, biztosítsa a fősereg Erdélybe jutását, majd csatlakozzon a fősereghez.
A történet azonban nem így alakult.
Hiányos felderítési adatok, és – mint kiderült – Ivan Paszkievics tábornagy hatszoros túlerőben lévő cári csapatok közötti küzdelem eldöntötte a csata sorsát.
1849 augusztus 2-án a két fél között heves küzdelem alakult ki. A magyar tüzérek a cári lovasságnak nagy veszteséget okoztak, azonban délután folyamán a csata képe megváltozott.
Nem csak a lőszer hiány, hanem a kozák ezredek áttörték a jobb szárnyon lévő, zömében népfelkelőkből, hiányos, korszerűtlen fegyverrel rendelkező védőkön. megteremtve ezzel az oldaltámadás lehetőségét.
A cári gyalogság a nagyra nőtt kukoricás fedezékét kihasználva, olyan közel került a csapatainkhoz, hogy Nagysándor József elrendelte a visszavonulást.
Az üldöző kozák lovasságot, Szarka János huszárkapitány csapatával hősiesen megállította, harcra késztette, biztosította ezzel a csapatok rendezett visszavonulását Nagyvárad felé.
A lovascsapat hősiesen harcolt a túlerővel szemben az utolsó katonáig, minden tagja hősi halált halt.
A kapitány tiszteletére Debrecen városa emlékművet állított.
A csata során a cári csapatok 648, a magyarok 112 katonát vesztettek, haltak hősi halált.
A cári csaptok vesztesége közel hatszoros és most vetődik fel a kérdés: vereség vagy győzelem.
Döntse el mindenki magában, és hagyjuk ezt a történészekre.
A Debreceni Hősök temetőjében egymás mellett alusszák örök álmukat magyar és orosz katonák, eezt az emlékművet koszorúzták meg a Radaros Katonák Baráti Kör tagjai.
Szöveg: Szarka János nyugállományú ezredes, fotók: Huszár Zoltán nyugállományú törzszászlós