Tapolca repülőterén 1937 és 1956 között katona-repülők és ejtőernyősök szolgáltak, védték a hont. Voltak, akik a legdrágábbat, az életüket adták a harcfeladatokra való felkészülés során. Eddig erről a városba látogatót semmi sem tájékoztatta. Soós Lajos nyugállományú...
Lőverseny Wiener-Neustadt lőterén
A Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesületének négy tagja – Bodó László ny. rendőr alezredes, Kovács Pál ny. rendőr őrnagy, Pestovics József ny. határőr főtörzsörmester, Bíró László ny. rendőr ezredes – az osztrák békefenntartók meghívására október 07.-én Wiener Neustadt sportlőterén pisztoly lőversenyen vett részt. A lőversenyt Bernhard Lechenbauer, valamikori békefenntartó halálának emlékére rendezték meg.
A 40 fős mezőnyben az egyesület tagjain kívül jelen volt a békefenntartók összekötője Nagy Andrea, valamint Kálinger Roland alezredes (Rozsé atya), tábori főlelkész, akit 2019-ben a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége „katonák példaképe” elismerésben részesített és a lőversenyen a harmadik helyen végzett.
A versenyben csak egyéni értékelés volt, a fentebb említett a legjobb helyezést elérő a III. Rozsé atya mellett egyesületünk tagjai 5., 10., 13., 15. helyezést érték el.
A célok tizenkét és fél méterre voltak a lőállástól, ahonnan 3×15 értékelt lövést kellett leadni. A három sorozat között a versenyzők maguk cserélték ki a lőlapot, így alkalmunk nyílt a szóráskép megvizsgálására és a következő sorozatban az esetleges javításra.
Nagy élményben volt részünk, hisz több, mint másfél évtizede nem gyakoroltuk a pisztoly lövészetet és most kiélhettük magunkat a számos értékelt lövéssel.
A lőversenyt Glock és CZ pisztolyokkal hajtottuk végre, megismerve ezen modern fegyvereket, tulajdonságukat és működésüket.
Egyik osztrák kollégánk egy Walter PPK és egy Walter P38 tulajdonosaként önzetlenül ajánlotta fel azok kipróbálását. A relikviáknak számító fegyvereket még a nagypapájától örökölte. A James Bond filmekben elhíresült PPK, valamint az 1944-ben gyártott P38 kézbevétele kuriózum volt a számunkra.
A program jó hangulatban és baleset mentesen zajlott le, köszönhető a résztvevők szakértelmének és fegyelmezettségének, ezzel is erősítve a nemzetközi barátságot, együttműködést.
Szöveg: Bíró László ny. rendőr ezredes, egyesület elnöke
Fotók: résztvevők