Előtérben az egészség és a biztonság December 12-én a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai székhelyén ülésezett a tárca Idősügyi Munkacsoportja. Az értekezlet során a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség képviselői, illetve a Bajtársi Egyesületek Országos...
Kistérségi találkozó Jobbágyiban
Augusztus 16-án kistérségi találkozón vettek részt a Jobbágyi Nyugállományúak Egyesülete tagjai a Faluházban.
Már korán reggel sürögtek – forogtak a szervezésbe bevont tagok, asztalokat, padokat pakoltak, vágták a húst, főzték a kávét és készítették a limonádét.
A találkozóra meghívást kapott a község polgármestere, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöke és az Észak-magyarországi Régió vezetője, a Nyugdíjas Szövetség vármegyei elnöke, a 11. számú Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda vezetői.
A program az egyesület elnöke köszöntőjével és rövid beszámolójával vette kezdetét. Ezt követően a meghívott vendégek hozzászólása következett és a Gondosóra programról hallgattak meg tájékoztatót a jelen lévők a kommunikációs vezető-helyettes előadásában és a helyszínen regisztrálhattak az érdeklődök.
Ebédig köszöntötték a kerek születésnapjukat ünneplőket és ezt követően baráti beszélgetésekre került sor.
Szöveg és fotó: Bara Erzsébet