Kirándulás Nógrádban

Október 14.-én a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége egyik tagszervezete, a Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Sportegyesület Természetjáró Szakosztálya harminc fővel remek kirándulást szervezett Nógrád vármegyébe. Erről szól az alábbi „szösszenet”.

„Aki az erdő fáitól, a sziklától, a zuhogó pataktól és a vándorló felhőktől kéri kölcsön a gondolatokat, az nem is fogy ki soha belőlük.” Mikszáth Kálmán.

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ

Nem sokkal az év kirándulása, a csehországi kiruccanás után megcéloztuk Görbeországot.

Az indulás a Rétköz utcából történt, ahol a Főnök (Ocsovai János szakosztály vezető, más néven Ocsó), a közel lakók és néhány autóval érkező túratárs szállt fel a számunkra szokatlan 30 személyes buszra.

A busz valószínűleg egy jól képzett japán tervezőcsoport tervezőasztalán született, majd a legyártás után itt Európában mindenki számára egy kaloda nagyságú szerkezetet jelentett. Estére a térdemet ki kellet rázni a nyakamból, mert odáig felcsúszott. Az alaprendeltetése, hogy személyeket szállítson az tökéletesen működött.

A második megállónk a Salgótarjáni úton volt, ahol a már türelmetlenkedő utasok toporzékolva várták a kalodánkat.

A csapat elindult Görbeország felé, de mi kisimítottuk, pedig nem is mentünk rá az autópályára. Mondjuk mi a torkunkat simítottuk. Erről lemaradtak azok a túratársak, akik a gazdasági és kényelmi szempontokat figyelembe véve autóval érkeztek a találkozási pontra, amely a Tolnay Klára Emlékháznál volt Mohorán. Sokan nem is tudtuk, hogy van ilyen falu.

A Tolnay Klári életművét bemutató gyűjtemény létrehozója Balla István bőrész-iparművész. A színházrajongó művész egy kiállítása révén került közel Tolnay Klárihoz, akit egyik előadását követően felkeresett az öltözőjében, hogy felkérje közelgő kiállításának megnyitására. A művésznő örömmel tett eleget a kérésnek. A Tolnay gyűjtemény vándorkiállításként indult és 1994-től 1999-ig gyakorlatilag körbe utazta az országot. A gyűjtemény Mohorán, Tolnay Klári egykori családi kúriájától nem messze talált otthonra. Itt vásárolt házat Balla István, ahol megalapította a Tolnay Klári Emlékházat. A múzeumot 2000-ben avatta fel Mádl Ferenc köztársasági elnök. Balla István és családja azóta is ápolja a feledhetetlen színészkirálynő emlékét.

Az itt található relikviák és retró tárgyak nagy sikert arattak. Megcsodáltuk a névre szóló zongorát, a többféle jelmezt, amiben szerepelt a művésznő a rengeteg fényképet, plakátot és a számtalan személyes kis holmit a bőr színészdiplomát, ahol rengeteg nagy művész, mint tanú tette rá a kézjegyét.

Élményekkel telítve sétáltunk a buszunkig, közben megcsodáltuk az ottani falu skanzen hatású házait és macskáit, amely méltóan tükrözte a mai kor lenyomatát.

Megcéloztuk egy sokunk által ismeretlen Csesztve nevű faluban található Madách Imre Emlékházát.

Egy rövid, egyeseknek fárasztó séta után jutottunk el a mondhatni csodálatos környezetben épült régi épületegyütteshez, közben jót szórakoztunk a bolond szerkezetekkel történő guruló versenyen, ami a falu hétvégi programját meghatározta.

Egy élő magnó hallgatásával lettünk okosabbak és szereztünk további ismeretek az író életéről és a nagy művéről az Ember tragédiájáról.

Többen megcsodálták a Joósz unokákkal kiegészített amatőr színjátszó csoport rögtönzését az ember tragédiájának egyik jelenetével kapcsolatban.

Még ebben a faluban a buszunk mellett felköszöntöttük az aktuális születésnapos túratársainkat, Anda Ágnest, Szabó Józsit és Juhászné Boros Marikát, akik nagyon meglepődtek, de ennek ellenére tudták viszonozni a szeretetünket.

Koccintottunk egy jót az egészségükre.

A túraszervező csapat (Ocsó és Bacskó Laci) intenzív unszolására végre elindultunk Balassagyarmat felé és rögtön beültünk egy rövid ebédre a Svejkről, a derék katonáról elnevezett étterembe, ahol a lehető leggyorsabban megrövidítettük az étterem konyháját. Volt, akinek ízlett, volt, aki fanyalgott egy kicsit, de ahogy Svejk szokta mondani: „éhes turistának minden finom”, továbbá „nem minden pincér hőscincér”.

(Megjegyzés: Ezt én, a sorok írója mondtam, de ráfogtam Svejkre. A háttér tartalmát meg fedje el a homály.)

Az ebéd után kisétáltunk a főtérre, ahol már Olexa Miklós az 1. Kerékpár Múzeum létrehozója és vezetője várt minket és sok-sok érdekességet mesélt a városról, főbb nevezetességeiről és elvitt minket az említett múzeumba, aminek a létrejöttét elsősorban neki köszönheti a város.

Itt több időt is eltöltöttünk volna, mert annyira magával ragadó volt az a sok régi kerékpár és a kiállítás ötletes elrendezése és tárgyai.

Kellően kicsodálkozva magunkat buszra és kocsikra szállva elmentünk Nógrád településre, ahol a falu közelében található vadasparkban már várt minket Villányi Péter, Nógrádi Vadaspark tulajdonosa.

Előállt egy old mobil kategóriába is beillő Tátra teherautó, amelyre egy utánfutót is rákapcsoltak. Feltornáztuk magunkat – feltolva egyes túratársainkat magunk előtt – a platóra és pöfögve elindultunk az erdő közepében kialakított etető hely felé. Az állatok már tudták mi vár rájuk és tisztes távolságból követve egyre közelebb lopták magukat, hogy elsőnek vethessék rá magukat a vacsorára.

Miután Péter és munkatársai megterítettek vacsorára, a szavasok, muflonok, struccok és egyéb éhes vadállat hangos csámcsogása mellett Péter igen hasznos információkat adott át a csapat kicsijeinek és nagyjainak egyaránt a vadaspark állatairól.

Az állati vacsora után felvásároltuk az itt nevelt vadakból készült szalámikat és egyéb ínyencségeket, megköszöntük a bemutatót, majd külön megköszöntük Bacskó Lacinak és feleségének Katinak a szervezést, nagyon jól éreztük magunkat. Katikának megígértük, ha legközelebb errefelé jár a csapat (és van ilyen terv), akkor hagyjuk magunkat meghívni a saját házukba egy kis nyitó beöntésre és túrakezdő falatokra.

El is indultunk Budapest felé, ahol az aznapi labdarúgó mérkőzésre gyülekező tömeg miatt egy kicsit késve, de mindenki hazaérkezett és kellemes élményekkel együtt hajtotta álomra kicsinyke fejecskéjét.

Köszönet a szervezőknek a kiváló programért.

Szöveg és fotók: Mészáros Károly, az egyesület elnöke