Hírek

Egy érdekes kiállítás a Nemzeti Múzeumban

Nagy Róbert Zoltán az AVE Kiállítóház igazgatójának levele: Engedjék meg, hogy bemutassak egy 2021. szeptember 12-ig látható kiállítást, mely a Nemzeti Múzeumban tekinthető meg. Minden Magyar emberhez szeretnénk eljuttatni a kiállítás hírét, melyhez szeretném az Önök...

Rólunk, nekünk írták

Rólunk, nekünk írták

 Az elmúlt napokban több alkalommal foglalkozott velünk a média. Most a Bács-Kiskun megyei hírportálról idézünk két cikket. Nyugállományú katonákkal találkozott a honvédelmi miniszter Kiskunhalason a Tiszti Klubban. Benkő Tibor a kiskunhalasi Kuruc Vitézek...

Hajózókra és ejtőernyősökre emlékeztek Veszprémben

Hajózókra és ejtőernyősökre emlékeztek Veszprémben

 A katonai repülők, valamint a Jutaspusztán nyolcvan esztendővel ezelőtt hősi halált halt ejtőernyősök emlékére rendeztek ünnepi megemlékezést augusztus 13-án, pénteken Veszprémben a Táborállás parkban lévő emlékműnél. Az eseményen részt vett és beszédet mondott dr....

Kibővített nyílt egyesületi nap Bér Virágospusztán

Kibővített nyílt egyesületi nap Bér Virágospusztán

A Gáspár András Bajtársi Egyesület (Hatvan) 2021. 08. 06-án, Virágh Istvánnak, az egyesület tagjának szponzorálásával egyesület napot rendezett a Nógrád megyei Bér Virágospusztán, ahová meghívták a BEOSZ elnökség tagjait, a területileg illetékes katonai szervezetek...

Határon túli látogatás a névadó emlékére

Határon túli látogatás a névadó emlékére

A Gáspár András Bajtársi Egyesület (Hatvan) évek óta a tábornokhoz köthető településekkel, a nevét viselő intézményekkel, szervezetekkel közösen emlékezik meg a névadójáról. A 2015-ben kezdődött néhány fős bihari látogatás, mára három települést és több intézményt,...

Elhunyt Pásztor István nyugállományú ezredes

Fájdalmas, felfoghatatlan hírt kaptunk Kaposvárról, 2021. augusztus 5-én életének 85. évében váratlanul, rövid szenvedés után elhunyt Pásztor István nyugállományú ezredes, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnökségének tagja, a Dél-dunántúli Régió...

Ifjúsági tábor, katonai elemekkel

Ifjúsági tábor, katonai elemekkel

A Horvát Katolikus Ifjúság Vallás és Kulturális Egyesület már 28. alkalommal szervezi fiataloknak szóló erdei táborát a Peruska Mária Kápolnánál. Az előzmények: A katonai zarándoklati kapcsolatunk révén a táborvezető Steiner Mirjana azzal a kéréssel keresett meg, hogy...

Varga Imre nyugállományú zászlós verse

Varga Imre Önnekrológ Bajtársak! Most hozzátok szólok! Édesanyanyelvünk legszebb szava, A szent szó, a HONVÉD vala, Ő a legkülönb emberfajta; A becsület, bátorság, hűség, dicsőség anyagából Isten jókedvében gyúrta; Ragyogott a szeme rajta. Szívében egy Nemzet szíve...

Évzáró-évindító egyszerre

Évzáró-évindító egyszerre

A járvány okozta naptári felfordulás következményeként 2021. július 29-én a délelőtti órákban tartotta a 2020. évi értékelő összejövetelét a Magyar Veterán Repülők Szövetsége kibővített elnöksége, néhány tagszervezeti taggal kiegészülve, amely során sor került 2021...

Ötven éve a honvédségi nyugdíjasokért

Ötven éve a honvédségi nyugdíjasokért

Jánoshalmán, az egykori katonaváros tiszti klubjának épületében, ma a néhai Imre Zoltán táncművész nevét viselő művelődési központban találkoztak július 16-án az 50 évvel ezelőtt, 1971-ben alapított Bem József Honvéd Nyugdíjas Egyesület tagjai. A kerek évfordulót...

Kispuska lövészet Csepregen

Kispuska lövészet Csepregen

8. alkalommal rendezte meg a Csepreg Közbiztonságáért Polgárőr és Bajtársi egyesület a nemzetközi kispuska lőversenyét. Idén 18 csapat - 45 versenyzővel - mérte össze tudását. A verseny 2021. 07. 24-én a csepregi lőtéren került megrendelésre, majd az...

Küldöttgyűlési „értesítő”

Küldöttgyűlési „értesítő”

A tavalyi év Covid-ölelése mindent felülírt, de a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének, 78 szervezetének, négy tagszövetségének, nemkülönben, 8800 tagdíjfizető, tiszteletbeli és pártoló tagjaiknak megújuló közösségeikben tovább kell folytatni mindennapjaikat. A...

Pinkafői megemlékezés a k.u.k. 83-as gyalogezredről

Pinkafői megemlékezés a k.u.k. 83-as gyalogezredről

Megemlékezésre és koszorúzásra került sor 2021. július 9-én Pinkafőn (Pinkafeld) az egykori Turba laktanya területén található emlékműnél. Az emlékmű Elischer János szobrászművész alkotása - ahogy a Fossalta Maggioreban (Olaszország) található szobor is - és a...

Végre elindulhattunk

Végre elindulhattunk

Hosszú kényszerszünet után, a Kiskőrös Helyőrség Nyugállományúak Klubjának 54 tagja, nagy várakozással, lelkesen készült a Velencei - tavi egy napos kirándulásra. Többen is szerettek volna jönni, de az autóbusz "ennyit bírt el". A buszra "minden jegy elkelt". Az első...

Tájékoztatás a pihenési lehetőségek igénybevételével kapcsolatban

Az alábbiakban közzétesszük a Magyar Honvédség Parancsnoksága Személyzeti Csoportfőnökség tájékoztatását a pihenési lehetőségek igénybevételével kapcsolatban. A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának hatodik fokozatára tekintettel a veszélyhelyzet idején...

30 év a taszári veterán repülőknél

30 év a taszári veterán repülőknél

A Magyar Veterán Repülők Somogy megyei egyesülete 2021. július 03-án ünnepelte a megalakulásának 30. évfordulóját, amelynek megtartását egyértelműen a járvány-helyzet javulása tett lehetővé. A pontban 17 órakor kezdődött ünnepségen először köszöntötték a meghívott és...

A határmenti lakosokat is oltják

Péntektől Magyarország kiterjesztette az oltás lehetőségét a környező országok határ menti lakóira, akiket a Magyar Honvédség mobil oltóállomásain is fogadnak a határokhoz közel – így például Kárpátalja szomszédságában Barabáson, Lónyán és a záhonyi vasútállomáson....

Ülésezett a BEOSZ elnöksége – 2021. 06. 29.

Ülésezett a BEOSZ elnöksége – 2021. 06. 29.

Az elmúlt év hosszú távolmaradásai után kissé szokatlan, hogy alig két héten belül, 2021. június 29-én ismét ülésezett a BEOSZ elnöksége. Az ok nem más, mint a küldöttgyűlés közeledte és az ezzel járó feladatok fontossága, éppen ezért szinte valamennyi napirend ehhez...

Egyesületi hírek

Városi majális és civil sokadalom Hatvanban

Május elseje alkalmából, évről évre, mozgalmas és népszerű programokat szerveznek a hatvani Népkertben. Idén a négynapos ünnep jó lehetőséget teremtett a változatos rendezvények megtartására. A bemutatók, koncertek mellett, az egyik fő programpont volt, a majálissal összekötött főzőverseny, melyen csaknem 30 csapat mérte össze tudását 4 különböző...

bővebben

45 éve közösségben, a közösségért

1973. február 16-án alakult meg a Gáspár András Bajtársi Egyesület jogelődje a Hunyadi János Nyugdíjasklub. Ebben az időbe Hatvan patinás katonaváros volt és a klub sok segítséget kapott az itt működő Helyőrségi Klubtól és a 301. Műszaki Mentőezredtől. A honvédség szervezeti változásai, a megszűnő alakulat és klub, kedvezőtlenül befolyásolták a...

bővebben

10 éves a „Lakótelepi” Bem Egyesület

Ma már nem napokkal, hónapokkal, de évekkel mérjük az időnket! Egyesületünk felső tagozatba lépett: 2018. április 16-án, köszöntötte történetének első, kis jubileumát. Szépszámú vendégsereg állta körül névadó szobrát, ahol Perlawi Andor történeti visszatekintése után VKF-i elismerést olvastak fel, emléktárgyakat, emléklapokat osztott ki Hazuga...

bővebben

Megemlékezés a Hatvani Csata évfordulójáról

Az 1849. évi Tavaszi Hadjárat első győztes ütközete volt a Hatvani Csata. Sikere nagyban befolyásolta a néhány nappal későbbi Isaszegnél megvívott csatát, hiszen ha nem sikerül elhitetni a császáriakkal, hogy a főerőkkel állnak szembe, veszélybe került volna azok megkerülő manővere, és oda lett volna a meglepetés ereje. A Gáspár András vezette...

bővebben

Jubileumi közgyűlés Szekszárdon

2018. március 24-én tartotta a Zrínyi Miklós Honvéd Nyugdíjas Klub Szekszárd az éves beszámoló közgyűlését, melyet összekötött a megalakulás 35. éves jubileumi évfordulójának megünneplésével. A rendezvényen a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségét Homola Csaba nyugállományú dandártábornok és Vámosi János nyugállományú alezredes képviselte. A...

bővebben

Beszámoló közgyűlések a DAR egyesületeinél

A közelmúltban tartották évzáró-évindító közgyűléseiket a kecskeméti, a kiskunhalasi, a csongrádi, a szabadszállási, és a kalocsai katonaközösségek nyugállományú klubjai. A rendezvények a szokásos forgatókönyv alapján zajlottak: a vezetőség összefoglalta az elmúlt évben végzett munkát, meghallgatták a felügyelő bizottság beszámolóját, végül a...

bővebben

Kreativitástesztet töltöttünk ki

A használatban lévő kreativitásteszteket az 1960-as években E. P. Torrance dolgozta ki az USA-ban, a nyolcvanas években Barkóczy Klára és Klein Sándor akkreditáltatta Magyarországon. Jelenleg a magyar hivatalos teszt korszerűsítése zajlik a Magyar Tudományos Akadémiával együttműködésben. E folyamat egyik lépéseként országos reprezentatív mintán...

bővebben

Nőnap a nyugdíjas klubban

Március 09-én a Kiskőrös Helyőrség Nyugállományúak Klubja férfi tagjai egy szál szegfűvel köszöntötték a Nő klubtársaikat. Pohly Boglárka operett énekes fergeteges műsora után, Fadgyas István elnök köszöntötte a szép számban megjelent hölgykoszorút (48 nő 16 férfi). Majd elismerések átadására került sor, Hajdú Jánosné március 08-án a...

bővebben

Hobbi-kiállítás határőr módra

Hobbitevékenységük alkotásaiból rendeztek kiállítást a Nyírbátori Határőr Igazgatóság Nyugdíjasai Egyesület tagjai, Szakács Antalné ötlete és szervezőmunkája nyomán. Az újszerű rendezvény igen nagy érdeklődést váltott ki. A férfiak rendezték a termet, a hölgyek és két férfi tagtársunk készítették elő évtizedes munkájuk mintadarabjait. Esztétikus...

bővebben

Közgyűlés Tapolcán – 2018. 02. 27.

Beszámolt a tagság előtt az elmúlt évben elvégzett egyesületi munkáról és az idei évi tervekről a Tapolca és Környéke Honvéd Bajtársi Egyesület vezetősége. A Batsányi általános iskola éttermében megrendezett eseményen elhangzott, az idei évben ünnepli a tapolcai civil szervezet a 45 éves születésnapját. Az eseményről tudósított a Tapolcai Ujság...

bővebben

Beszámoló és tisztújító Küldöttgyűlés a MEBSZ-nél

A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége (MEBSZ) 2018. február 24-én, a BM Nemzetközi Oktatási Központ Konferencia termében tartotta beszámoló és tisztújító Küldöttgyűlését. A MEBSZ a korábbi elnököt, Dr. Boldizsár Gábor ezredest választotta meg újabb négy évre. A MEBSZ számára az idei beszámoló Küldöttgyűlés egyben a 2014-2018 közötti elnökségi...

bővebben

A Gáspár András Bajtársi Egyesület közgyűléséről

Március 02-án a Grassalkovich Művelődési házban megtartottuk az éves beszámoló és feladattervező közgyűlésünket. A közgyűlésen az elnökség és a felügyelőbizottság számot adott a 2017 évben munkáról és az éves gazdálkodásról. A jelentéseikben megállapították, hogy az elmúlt év kiemelkedően sikeres volt, mint az elvégzett munka, mind a gazdálkodás...

bővebben

BJBE Közgyűlés

A Bem József Bajtársi Egyesület 2018. február 28-án tartotta éves közgyűlését. A közgyűlésen megjelent Esküdt Lajos nyá. ezredes, BEOSZ elnökhelyettes, Galló István nyá. ezredes a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület elnöke. Az elfoglaltsága miatt távollévő Kovács Róbert Kőbánya Polgármestere üzenetben kívánt sikereket az Egyesület elnökségének és...

bővebben

Közgyűlés Nyíregyházán – február 27.

A nyíregyházi Fegyveres Erők és Rendvédelmi Szervek Nyugdíjas Klubja évértékelő és feladatszabó közgyűlése egybeesett a BEOSZ megalakulásának 28. évfordulójával. E fontos tanácskozás alkalom volt arra, hogy Honvéd Népdalkörük 25 éves jubileumát is megünnepeljék. A közgyűlés napirendje a szokásos előterjesztéseket és határozathozatalokat...

bővebben

Az MVRSZ SME beszámoló közgyűlése

A Magyar Veterán Repülők Szövetsége Somogy Megyei Egyesülete 2018. február 26-án tartotta éves beszámoló közgyűlését. A rendezvényt megtisztelte Pataki Sándor Taszár község polgármestere, Horváth Jenő őrnagy a MH. HKNYP 4. Toborzó iroda parancsnoka és Pásztor István nyá. ezredes BEOSZ Dél-dunántúli régió elnöke. Koppány Zoltán ny. szds. elnök...

bővebben
Megszakítás