Hírek

Tapolcai hagyományőrző hétköznapok

Tapolcai hagyományőrző hétköznapok

Tapolca és Környéke Honvéd Bajtársi Egysületnél a tavalyi év a megemlékezések éve volt, amelyet a katonai hagyományok ápolásával kacsolatos előadások, a felújított Katonai Emlékpark átadása és Tapolcán 1963-2005 között állomásozott alakulatokra emlékező Katonai...

Ülésezett a Tanácsadó Testület

Ülésezett a Tanácsadó Testület

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) mellett működő Tanácsadó Testület (TT) megkezdte ez évi tevékenységét. A testület adott évi vizsgálandó témákra - a hagyományok szerint - mindig a BEOSZ elnöksége tesz javaslatot, így volt ez a tavaly évi utolsó...

Farsang Szentendrén

Farsang Szentendrén

A Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub február 17-én tartotta a farsangi rendezvényét, ahol először Horváth Jenőné, Irénke a klub elnöke köszöntötte a megjelent közel ötven lelkes tagszervezti tagtársat. A program két részből állt. Az első részében a klub tagjai beöltöztek...

Doni Hősök Emléktúra záróeseménye Bajnán

Doni Hősök Emléktúra záróeseménye Bajnán

Meneteléssel az emlékezésért, összefogással a jövőért Immár 26. alkalommal rendezték meg a Doni Hősök Emléktúra sorozatot, amelynek keretében országszerte összesen több ezren meneteltek együtt, hogy tisztelegjenek a Don-kanyarnál elesettek előtt. A résztvevők között...

Pilisszentkereszt, Igal, Balatonlelle

Pilisszentkereszt, Igal, Balatonlelle

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége december 8-án Pilisszentkereszten tartotta ez évi utolsó elnökségi ülését. A helyszín választását az indokolta, hogy hosszas előkészítő munka után sor kerülhetett a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és...

Kiss Antal és Doni Hősök Emléktúra

Kiss Antal és Doni Hősök Emléktúra

Nyolcvanhárom évvel ezelőtt, 1943. január 12-én törték át a szovjet alakulatok a magyar arcvonalat a Don-kanyarban. A második világháború magyar katonaáldozatai tiszteletére emléktúrákat is szervez a honvédség immár huszonhatodik alkalommal. A mintegy kétszázezres II....

Évértékelés és 50 éves jubileum Szabadszálláson

Évértékelés és 50 éves jubileum Szabadszálláson

Február 6-án délután dupla közgyűlést tartott a Honvéd Nyugdíjas Klub. Mindkét alkalmat megtisztelte jelenlétével Szabadszállás Város Polgármestere, Darabos József, az MH Logisztikai Támogató Parancsnokság parancsnoka, Solymosi Ferenc dandártábornok, az MH 10....

Évértékelés Nagykanizsán

Évértékelés Nagykanizsán

A Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesülete február 04- én tartotta a 2025. évi beszámoló közgyűlését a Nagykanizsai Honvéd Kaszinó nagytermében. A 118 fős tagságból 69 fő volt jelen, így a közgyűlés határozatképes volt. A tagság és a meghívott vendégek...

A rádiótechnikai fegyvernem napjára emlékeztek Debrecenben

A rádiótechnikai fegyvernem napjára emlékeztek Debrecenben

Hazánkban február 6-án ünnepeljük a rádiótechnika fegyvernem napját és e napot tekintjük a magyar űrkutatás kezdetének is. Hetvenkilenc évvel ezelőtt, február 6-án egy magyar fizikus, Bay Zoltán és kutatócsoportjának világraszóló eredményét ünnepelte az egész világ....

Karcagi évértékelés és választás

Karcagi évértékelés és választás

A Karcagi Nagykun Bajtársi Egyesület 2026. január 30-án tartotta éves beszámoló taggyűlését. Az összejövetelen megjelent Dr. Pintér Zoltán Árpád, a helyi képviselő testület tagja, Gazsi Béla hszj. ezredes, a BEOSZ Észak-magyarországi Régió vezetője, Kőszegi Ferenc...

Évet értékeltek a vízi polgárőrök

Évet értékeltek a vízi polgárőrök

A korábbi évekhez hasonlóan Balatonberényben tartotta rendes éves közgyűlését a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége tagszervezete a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület. Az eseményt a rendőrség, illetve a Balatoni Vízirendészet vezetői, valamint több térségbeli...

Síremlék ujjá avatás Piliscsabán

Síremlék ujjá avatás Piliscsabán

Magyarország feledhetetlen nagy hőse volt Nagybaczoni Nagy Vilmos Magyarország feledhetetlen nagy hőse volt, aki méltón viselte a rá mért megpróbáltatásokat – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szombaton, a Pest vármegyei Piliscsabán, az egykori...

In memoriam

In memoriam

Az elhunytak névjegyzéke a 2025. december 17 és 2026. január 28. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi ki a családtagoknak,...

Évet értékeltek Kiskőrösön

Évet értékeltek Kiskőrösön

A hagyományokhoz ragaszkodva minden év januárjában a Kiskőrös Helyőrség Nyugállományúak Klubjának vezetősége és tagsága évértékelő és terv készítő közgyűlést tart. Január 24-én a Kollégium éttermében gyűltek össze ebből az alkalomból. A 80 fős klub 55 tagja jött el,...

A kultúra napja Tatán

A kultúra napja Tatán

Január 22-én a Honvéd Bajtársi Klub megemlékezést tartott a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Kovács Albert a klub elnöke nyitotta meg a rendezvényt, egyben köszöntve a fellépő klubtagokat, illetve a résztvevő ünneplőket. Bíró László alelnök pár gondolatban ismertette...

Miskolci január

Miskolci január

A Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a doni áttörés 83-ik évfordulója alkalmából január 12-én 10.00-kor megemlékezést tartott a Szemere-kert Doni kopjafánál. A Helyőrségi Hagyományörző Egyesület tagjai évek óta ezen az ünnepségen koszorúzás keretében róják le...

55 éves a Szegedi Bajtársi Klub

55 éves a Szegedi Bajtársi Klub

Hagyomány, összetartozás, szolgálat A múlt öröksége és a közösségépítés jelentősége kapott hangsúlyt a Szegedi Bajtársi Klub fennállásának ötvenötödik évfordulóján tartott ünnepségén. A nyugállományú katonákból álló klub zászlójára Antal László vezérőrnagy, az MH...

A kultúra napja a Stefánia Palotában

A kultúra napja a Stefánia Palotában

A katonai kultúra töretlen szolgálata „Hűség – ez a magyar kultúra napjának üzenete” – fogalmazott Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a kultúra napja alkalmából tartott központi ünnepségen, a Stefánia Palota – Honvéd...

Húsz éve történt a hejcei repülőgép-szerencsétlenség

Húsz éve történt a hejcei repülőgép-szerencsétlenség

Hó és gyász fedte be a Borsó-hegyet „Húsz évvel a szlovák nemzet egyik legtragikusabb eseménye után, idén újra összegyűltünk megemlékezni azon katonákról, akik hősies helytállásuk után nem térhettek haza, hogy ismét megölelhessék szeretteiket. Negyvenkét olyan...

Huszonöt év a történelmi emlékezet szolgálatában

Huszonöt év a történelmi emlékezet szolgálatában

A Doni áttörés emlékére Veszprém vármegyében 2001 óta tartanak a helyi egyesületek részvételével megemlékezéseket. Don-kanyarban történtek, a II. világháború magyar vonatkozású eseményeinek, egyben a magyarság történelmének egyik legfájdalmasabb emlékezete. A szovjet...

Évzáró kibővített elnökségi ülés

2024.12.04

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (Szövetség) elnöksége december 03-án tartotta az évadzáró elnökségi ülését, amelyen az elnökség tagjain kívül jelen voltak a Tanácsadó Testület tagjai, a Szövetség ügyvivői és jogi képviselője a Felügyelő Bizottság elnöke valamint az előző választási ciklus képviselői.

Esküdt Lajos nyugállományú ezredes, elnök üdvözlő gondolatait követően megkezdődött az érdemi munka, először két, szinte kötelezőnek is tekinthető napirenddel, az elnöki tájékoztatóval, valamint a gazdasági elnökhelyettes pénzügyi, gazdasági helyzetet értékelő beterjesztésével.

A munkaértekezlet gördülékenységét nagyban segítette a megelőzőlen megküldött anyag, amit minden elnökségi tag tanulmányozhatott és célirányosan készülhetett a témák tárgyalására.

Az elnök csak néhány külön említésre méltó eseményre tért ki a legutóbbi elnökségi ülés óta az operatív elnökség által végzett tevekénység tekintetében, hiszen a számszerűen is igen soknak mondható rendezvény az előre kiadott írásos anyag része volt. Kiemelésre került a HÉF ülés, a Fővárosi Törvényszék felszólítása értelmében a hiányosságok felszámolása érdekében végzett munka, a „Kerékpárral Hőseink nyomában” bringás rendezvény, valamint a 2025. évi HM támogatás igénylés előkészítő tevékenysége.

A napirend zárásaként az elnök a következő időszak programjait és feladatait ismertette, kiemelt jelentőségűnek említve a BEOSZ 35. évfordulójáról történő ünnepi rendezvények előkészítő munkáját.

A következőkben Paor József nyugállományú ezredes, gazdasági elnökhelyettes számolt be a Szövetség gazdasági, pénzügyi helyzetéről.

Ezt követően szóbeli kiegészítéseket tett az írásos anyaghoz a régióvezetők és a tagszövetségi elnökök 2025. évi normatív támogatásáról szóló elképzelésekről. Elmondta, hogy már közel féléve megy a „közös gondolkodás”, hogy egy minél igazságosabb, kiszámíthatóbb és utólagos vitákat nem gerjesztő rendszer kerüljön kidolgozásra. Az Operatív Elnökség a beterjesztett anyag kidolgozásánál tekintettel volt az elmúlt időszakban tett javaslatokra és kiegészítésekre is.

Rácz Mihály nyugállományú ezredes, az Észak-alföldi Régió vezetője hozzászólásában „korrektnek”, jónak nevezte a beterjesztett anyagot és elfogadásra ajánlotta az elnökségi tagok részére.

Mindezek alapján került – a szervezési elnökhelyettes ismertetésében – beterjesztésre az elnökségi határozattervezet „a régióvezetők és tagszövetségi elnökök 2025. évi normatív támogatásáról”, melyet az elnökség egyhangúlag elfogadott.

A gazdasági elnökhelyettes tájékoztatást adott az Operatív elnökség által az előző napon elfogadott határozatról, mely a BEOSZ részére nyújtandó, 2025. évi HM támogatás igényléséről szólt. A számszaki részletezés még korai lenne, de a HM felé elküldött igénylési dokumentumokban a kért összeg indoklásában a következő feladatok lettek felsorolva:

  • A Szövetség, a régiók és tagszervezetek működésének fenntartása, támogatása;
  • A negyedévente megjelenő Bajtársi Hírlevél és a BEOSZ FB honlapon keresztül a tagság és a közvélemény folyamatos tájékoztatása az elért eredményeinkről és a végrehajtott feladatokról;
  • Az év során szervezett programok megvalósítása;
  • Éves küldöttgyűlés, kötelező beszámoló és költségvetési elszámolás;
  • a megalakulás  jubileuma  alakalmából BEOSZ ünnepi rendezvény és kapcsolódó Művészeti Seregszemle katona kórusok és dalárdák, valamint  egyéb művészeti tevékenységet végző személyek és csoportok bevonásával;
  • Az V. Kisbajtársak Találkozója rendezvény a „Családok Éve” jegyében;
  • A XXXIII. Katonanemzedékek Találkozója rendezvény megszervezése;
  • Régiós találkozók és fórumok HM-HVKF vezetésével;
  • Nemzetközi kapcsolatok építése és ápolása a környező országok bajtársi egyesületeivel, területi és országos hatáskörű képviseleti Szövetségeivel való találkozók szervezése a tagszervezetek bevonásával;
  • Megemlékezések a II. Világháború befejezésének 80. évfordulójáról.

A harmadik napirend megtárgyalása rendhagyó módon történt. A beterjesztő Vilner Péter nyugállományú ezredes, koordinációs elnökhelyettes éppen Tatán tartózkodott az „Obsitos találkozón” a Szövetség elnöksége képviseletében, így a kivetített ppt. anyagot Esküdt Lajos nyugállományú ezredes egészítette ki szóban. Ez nem másról, mint a BEOSZ 35. évfordulója tiszteletére kiadásra tervezett könyv elkészítésének helyzetéről szólt. Javasolta, hogy az anyagok beérkezésének lassúsága miatt a korábbi határidő december 15-re módosuljon, amelyet az elnökség támogatott.

A negyedik napirendi pont most az egyebek tárgykörébe tartozott. Tájékoztatást hallhattunk dr. Ricza Ferenc nyugállományú ezredes, jogi képviselőtől a Fővárosi Törvényszék felé benyújtott hiánypótlás kidolgozásáról, valamint a Bajtársainkért Alapítvány megújulása érdekében tett lépésekről.

Rövid tájékoztatást adott az elnök a tagszervezetek elhelyezési körülményeinek felméréséről szóló felmérés eredményeiről is. Az adatok megküldésének határideje már több hónapja lejárt, de még a tegnapi napon is érkezett „pótlólagos’ adatlap. Ezt is becsülettel feldolgoztuk. A megszólítottak 39%-a adott tájékoztatást. 4-6 esetben jelezték, hogy nem, vagy csak korlátozottan rendelkeznek irodával. Költséget is nevesítettek, de azok eléggé esetleges megfogalmazásban szerepeltek. Van néhány szervezet, ahol ezévben lejár a szerződésük az iroda használata vagy bérlése tekintetében. A szerződések 10-15 éve köttettek és tudni lehetett az idei lejáratról. Zömében helyben megoldódott a problémájuk. Az operatív elnökség az összesített adatokat mindig „kéznél tarja’, ahogy arra mód és reális lehetőség nyílik, előterjesztjük a megfelelő fórumon a javítás szándékával.

Dr. Honfi Attila nyugállományú ezredes, szervezési elnökhelyettes hozzászólásában elmondta, hogy már az elhelyezési körülmények felmérése, de a bírósági adatlapok áttekintése során is több tagszervezetnél „elmaradás” volt látható. Ilyenek a megbízási határidő lejárta, az elnök lemondott, vagy elhunyt, így sérül a képviseleti jogosultság. Pont ezért került megküldésre az aktuális állapotú bírósági adatlap a régióvezetők részére, hogy tudják figyelmeztetni a működési hatáskörükben lévő tagszervezeteket. Nem kéne kivárni a területileg illetékes törvényszék hiánypótlásra történő felszólító végzését.

A továbbiakban hozzászólásában Bagi László önkéntes tartalékos ezredes, érdekvédelmi ügyvivő számolt be arról, hogy az elmúlt elnökségi ülés óta milyen megbeszéléseket és egyeztetéseket végzett a 65. életévét betöltött nyugállományú katonák egyszeri alkalommal történő előléptetési lehetőségével és a tartalékosok elismerési rendszerének bizonyos tekintetben történő átdolgozásával kapcsolatosan. Az elnökség döntése alapján tovább kell folytatni a javaslatokkal kapcsolatos előkészítő tevékenységet a többi civil szervezet bevonásával.

Az ülés záróakkordjaként Esküdt Lajos nyugállományú ezredes BEOSZ elismeréseket nyújtott át, az elnökségi átadás-átvétel, az új operatív elnökség felé nyújtott tevékenység honorálásaként. BEOSZ emlékéremben részesült Hazuga Károly nyugállományú altábornagy, tiszteletbeli elnök és Kopasz Jenő nyugállományú dandártábornok, volt gazdasági elnökhelyettes, míg BEOSZ ajándéktárgy elismerésben részesült Sztanó Zsuzsanna nyugállományú őrnagy, volt szervezési elnökhelyettes és Magyar Erzsébet honvédségi alkalmazott, munkatárs. Odaadó munkájukért ezúton is elismerésünket fejezzük ki.

A munkaértekezlet a terveknek megfelelően ért véget. Így még volt kis idő a kötetlen beszélgetésre, a fél egykor kezdődő ünnepi ebédig, mely ízletes falatok mellett, jó hangulatban zárult.

Az elnökség békés karácsonyi ünnepeket és boldog újesztendőt kíván!

Szöveg: Dr. Honfi Attila, fotók: Magyar Erzsébet, Hugyecz György és a szerző

Megszakítás