Előtérben az egészség és a biztonság December 12-én a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai székhelyén ülésezett a tárca Idősügyi Munkacsoportja. Az értekezlet során a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség képviselői, illetve a Bajtársi Egyesületek Országos...
Értékeink az ejtőernyőzésben
A XII. Szolnoki Ejtőernyős Világbajnokság 50. évfordulója alkalmából nyílt emlékkiállítás a RepTár – Szolnoki Repülőmúzeum-ban. Az ünnepélyes megnyitóra ellátogatott a 74-es VB nemzeti női és férfiválogatott néhány tagja, valamint több ma már veterán ejtőernyős.
A megnyitón Szabovik Zoltán István, az Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete elnöke, a kiállítás rendezője tartott ünnepi beszédet.
„Egy-egy repülőtér közelében megállva, csodálattal figyelhetjük meg azokat a bátor embereket, akik a magasban köröző repülőgépektől vagy helikopterektől elválva, apró pontokként zuhannak a föld felé, majd néhány lélegzetelállító másodperc után sokszínű selyemkupolák lebegnek az ég és föld között. Ezeket a bátor embereket ejtőernyősként ismerjük.”*
A hadi kultúra, a honvédelem, a sport és katonai képességek, hagyományaink, valamint értékeinek megőrzése különösen fontos a társadalom számára.
Az ejtőernyőzés, ejtőernyő kiképzés folyamata a honvédség szerves egységeként jelenik meg mindvégig. A második világháború előtt, majd közvetlenül a második világháború után létrehozott ejtőernyős alakulatok a hadászati, hadműveleti vezetés manőverező képességét voltak hívatottak javítani. Az ejtőernyő ebben az elgondolásban a repülőgép mellett a gyors átcsoportosítás eszköze volt. Döntő cél az alakulatok felállításával az volt, hogy fontos hadműveleti körzetekbe gyorsan juttassanak gyalogsági, illetve könnyű tüzérségi eszközökkel felszerelt erőket és ezzel a hadászati-hadműveleti erőviszonyokat megváltoztassák. Erre az alkalmazási elvre épült a kiképzés, amely központi eleme a felderítésnek, az ellenség mélységében történő működés feltételei kialakításának, az ejtőernyővel való kijutásnak a gyakorlása volt, ez utóbbi volt legvonzóbb kiképzési ág. Az ejtőernyős kiképzés akkori irányítói – elsősorban Valkó Gyula százados később, de még korszakban Hüse Károly, Kovács Sándor, Juhász József – jól felkészült, népszerű tiszthelyettesek, tisztek voltak. Tudásuk részben a légierőnél és eje. zászlóaljnál, illetve MHSZ-nél szerezték. Itt azt is meg kell említeni, hogy az alakulat személyi előkészítő bázisai ebben az időszakban szinte kizárólag az MHSZ ejtőernyős klubjai voltak. Döntően egészséges rivalizálás jellemezte – polgári és katonai ejtőernyőzés viszonyát.
A civil életben a bátrak sportjaként számon tartott ejtőernyőzés fényes karriert futott be a honvédségben is, ahol az ejtőernyőzés napjainkban is kiemelt kiképzési terület. A nemzetközi megmérettetésben az elmúlt huszonöt évben a világ élvonalába tartoznak sportolóink. Csapat célba ugrásban katonai világbajnok 2016-ban, Európa bajnok 1997-ben; a FAI világbajnok egyéniben Olenyik Roland 2008-ban, Asztalos István Európa bajnok 1993 és 2017-ben.
Ezek a különlegesen kiképzett katonák ma is részét képezik valamennyi állam hadseregének és éppen speciális képességeiknek köszönhetően bevethetők bármely terepen és időjárási viszonyok között. Az a különleges képesség, amivel az ilyen alakulatoknál szolgáló katonák rendelkeznek egy sajátos összetartozást is követel. Összetartozást, bajtársiasságot az embert próbáló kiképzési feladatok során és speciális műveleti feladatok alkalmával Afganisztánban, vagy éppen a Balkánon.
Összességében megállapítható, hogy a katonai és sport ejtőernyőzés nemcsak a szolnokiaknak és a környéken élőknek őriz, közvetít értékeket, hanem Jász-Nagykun-Szolnok megye lakossága, Magyarország és az egész magyarság számára is, ezért érdemes arra, hogy szerepeljen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktárban.
A Szolnoki Értéktár Bizottság 2018. december 12-én felvette a települési értéktárba.
Szöveg: Szabovik Zoltán István, fotók: Lengyel Tünde
*Idézet a Zrínyi Katonai kiadó által a „Haditechnika Fiataloknak” sorozatban 1980-ban megjelent „Ég és föld között – ejtőernyők – ejtőernyősök” című füzet – szerző: Árvai Zoltán, szaklektor: Gajdán Miklós – előszavából