Október 05-én, Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája megalakulásának 20. évfordulóján nagyszabású rendezvényt szervezett a Marcali Bajtársi Egyesület. A dalostalálkozóra hét baráti együttest hívtak meg Mesztegnyőről, Kiskanizsáról, Kéthelyről, Liszóról, Zalaapátiból és...
Emlékezés-gyertyagyújtás
November 11-e a harcokban elesett katonák iránti tisztelet és az emlékezés napja. A Krajczáros Alapítvány tizenhárom évvel ezelőtti kezdeményezésének köszönhetően ez a novemberi nap a gyertyagyújtási akció napja. A településeken ilyenkor rendezik meg a harcokban elesett katonák emlékére a megemlékezéseket.
A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége évekkel ezelőtt szintén csatlakozott a kezdeményezéshez és tagegyesületeink ezen a napon országszerte több településen szerveznek megemlékezéseket. A Szövetség elnöksége immár hagyományosan a budapesti Városmajorban, a Tábori vadászok emlékművénél rója le tiszteletét. Itt ebben az évben is Németh István nyá. ezredes, a Krajczáros Alapítvány kuratóriumának elnöke és több köztiszteletben álló, a védnöki szerepet vállaló személy, valamint a budapesti nyugállományú klubok tagjainak és a BEOSZ képviselőinek részvételével zajlott a megemlékezés.
Az idei rendezvény talán a szokottnál is közvetlenebb hangvételű volt, mivel a megjelentek köszöntése után először – megragadva az alkalmat – Bródy János előadóművész vehette át Pál Dávid által készített festményt. Ezt követően Hazuga Károly nyá. altábornagy, a BEOSZ elnöke mondta el emlékező szavait, majd Dr. Gulyás András, a Göncz Árpád Alapítvány elnöke néhány szóban fogalmazta meg gondolatait. A rendezvény színfoltja volt Tóth Tibor előadásában elhangzó katonadalokból álló blokk, amely az I. Világháború korát idézte fel. Az emlékezés jegyében Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök mondott imát, majd a megemlékezés koszorúzással, virágok és mécsesek elhelyezésével folytatódott és végül a Magyar Takarodó elhangzásával zárult.
Sztanó Zsuzsanna nyá. őrgy.
szervezési elnökhelyettes