Tapolca repülőterén 1937 és 1956 között katona-repülők és ejtőernyősök szolgáltak, védték a hont. Voltak, akik a legdrágábbat, az életüket adták a harcfeladatokra való felkészülés során. Eddig erről a városba látogatót semmi sem tájékoztatta. Soós Lajos nyugállományú...
Ejtőernyős bajtársi találkozó
Követve a megszokott hagyományokat – amit csak a COVID időszaka tört meg – október 14-én a gödöllői repülőtéren a Magyar Ejtőernyős Bajtársi Szövetség budapesti tagszervezete évzáró összejövetelére került sor, szerencsénkre verőfényes, kellemes, napos időben.
Az égi kötelékhez csatlakozott ejtőernyősök, pilóták nevét tartalmazó kopjafánál Téri Sándor színművész szavalatával kezdődött a megemlékezés. Both Lajos beszédében felidézte a mögöttünk hagyott évet és felsorolta mindazokat, akiknek neve felkerült a kopjafára.
A megemlékezés az Il silenzio hangjaira zárult, majd közös kép készült a résztvevőkről.
A hozzátartozók jelenlétében a közelmúltban elhunyt két bajtársunk – Csizmadia István és Ernst Éva – emlékére egy kisgépből virágok hulltak a felszálló pályára.
A repülőtér klubhelyisége előtti teraszon került sor az ebéd – a helyi tóból kifogott halakból készült – halászlé elfogyasztására. Már eközben is és utána megkezdődött az emlékek felidézése, sztorik mesélése, fényképek nézegetése, mely a délutáni órákig tartott.
Szöveg: dr. Sipos István
Fotók: Váncza Miklós