Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában november 23-án ült össze a Honvédelmi Idősügyi Munkacsoport. Az ülést Szabó József ezredes, a Magyar Honvédség Parancsnoksága Személyzeti Csoportfőnökség Humánszolgálati Főnökségének főnöke, a munkacsoport titkára vezette.
![](https://beosz.hu/wp-content/uploads/2022/11/1940_imcs_01.jpg)
Szabó József ezredes köszöntőjét követően Zsiga Tamás László, a tárca humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára adott tájékoztatást a minisztérium feladatrendszerének idősügyet érintő változása kapcsán. A helyettes államtitkár kiemelte, hogy a tárca az idősügyet továbbra is kiemelt feladatként kezeli. Hozzátette: maga is támogatja a Honvédelmi Idősügyi Munkacsoport működését, amelynek jelentős szerepe van az MH Idősügyi Stratégia megvalósulásának folyamatos értékelésében és javaslatok megfogalmazásában a további stratégiai célokat illetően.
A napirendi pontok között szereplő „Nyugállományban 2021” szociológiai kutatás eredményeiről dr. Kiss Zoltán László ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, Hadtörténelmi, Filozófiai és Kultúrtörténeti Tanszékének egyetemi tanára tartott előadást.
![](https://beosz.hu/wp-content/uploads/2022/11/1941_imcs_02.jpg)
Az ülésen szó esett még az idősügyet érintő szabályozó környezet változásairól, az MH Idősügyi Stratégia feladatairól, valamint egyéb, nyugállományú katonákat és honvédségi nyugdíjasokat érintő aktualitásokról.
Az egyeztetésen a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség képviselői mellett a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége, a Honvédszakszervezet, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezete, valamint a Honvédségi Nyugdíjas Klubok Országos Szövetsége elnökei és képviselői vettek részt.
Forrás, további fényképekkel: honvedelem.hu
Fotó: Kertész László