Hírek

Idősek köszöntése – eső ide, jókedv oda!

Idősek köszöntése – eső ide, jókedv oda!

Szemerkélő esős délutánra hirdette meg a Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesülete elnökége az Idősek Napi megemlékezésüket és az azt követő közös vacsorát. Az időjárás ugyan nem fogadta kegyeibe a rendezvényt, de a kedvünket szerencsére nem mosta el az eső....

Régiós nap Egerszalókon

Régiós nap Egerszalókon

Aki valaha is katonaként szolgált, az a szívében, lelkében örökre katona marad. S nem véletlen, hogy nagy-nagy érdeklődéssel vesz részt minden olyan eseményen, amely az egykori hivatásához kötődik. Így volt ez annak a csoportnak a tagjaival is, akik szeptember közepén...

Az aradi vértanúkra emlékeztünk

Az aradi vértanúkra emlékeztünk

Példájuk a becsület mércéje „Az aradi tizenhármak nem azért váltak hősökké, mert minden csatát megnyertek, hanem azért, mert amikor már mindent elveszítettek, a tartásukat akkor sem veszítették el. Legyőzték őket, de megtörni nem tudták őket. Elvették az életüket, de...

HÉF ülés

HÉF ülés

Úton a jogállási törvény felé A katonák jogállását szabályozó törvény megalkotása abszolút prioritás – hangzott el a Honvéd Érdekegyeztető Fórum harmadik negyedévi ülésén. Erre azonban csak az Alaptörvény esetleges módosításával nyílna, vagy a tervezett új alkotmány...

Szépkorúak köszöntése a Stefánián

Szépkorúak köszöntése a Stefánián

Ebben az évben is elérkezett a nap, amikor az Idősek Világnapját ünnepelhette a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület a Honvéd Kulturális Központban. Október 1-én verőfényes szép napos idő örvendeztetett meg bennünket, amikor – még a köszöntő előtt – Vanyur Tibor hszj....

In memoriam

In memoriam

Az elhunytak névjegyzéke a 2026. augusztus 25 és 2026. szeptember 25. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi ki a családtagoknak,...

Időseket köszöntötték

Időseket köszöntötték

Szolgálat egy életen át A bajtársiasság, a fegyelem és a haza iránti elkötelezettség életre szóló értékek – hangzott el a nyugállományú katonák és közalkalmazottak számára az Idősek Világnapja alkalmából rendezett ünnepségen a Stefánia Palotában. Baráth Ernő, a...

Idősek napja Debrecenben

Idősek napja Debrecenben

Az ENSZ közgyűlése 1990. december 14-én hozott határozatot arról, hogy október 1-jét az idősek világnapjává nyilvánítja, amelynek a célja felhívni a figyelmet az idős emberek társadalmi szerepére, tiszteletére, valamint az öregedéssel járó kihívásokra. A Radaros...

Miskolci hétköznapok júniustól szeptemberig

Miskolci hétköznapok júniustól szeptemberig

A Helyőrségi Hagyományőrző Egyesület, Miskolc tagjai az évadzáró bált június 04-én a Miskolci Rendvédelmi Technikum Tiszti étkezdéjében tartották meg. A rendezvényt Bihari Tiborné az egyesület elnöke nyitotta meg, köszöntve a megjelenteket, majd átadta a szót Bartekné...

Ismét emlékeztek a híradó katonák

Ismét emlékeztek a híradó katonák

Szeptember 16-án az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Petőfi laktanya objektumában tíz órai kezdettel megemlékezést tartottak a híradók példaképük Puskás Tivadar születésének 182. évfordulója alakalmából. A megemlékezést a Puskás Tivadar Híradó...

HÉSZ, 35

HÉSZ, 35

35 éve a magyar katonák szolgálatában „Ez a jubileumi partnertalálkozó nem csupán egy szervezet életének mérföldköve. Annak az elkötelezettségnek az ünnepe, amely három és fél évtizede azt üzeni: a katonák érdekei, jogai és méltósága nem maradhatnak kimondhatatlanok”...

Kurucok elfoglalták a Dunakanyart

Kurucok elfoglalták a Dunakanyart

Szeptember elejére szervezett négy napos kirándulást a kiskunhalasi Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület a Dunakanyarba, amelyre a NEÁ-tól nyert pályázati pénzt használták fel, így a Dunakanyar szépségeivel ismerkedhettek a kiskunhalasi kurucok. Már az első napon...

Látogatás a Megyeházán

Látogatás a Megyeházán

A Kulturális Örökség Napjai alkalmából a mai napon különleges és tartalmas programon vett részt a Bocskai István Bajtársi Egyesület tagsága. Egyesületünk tagjai a debreceni Megyeháza történetével és építészeti értékeivel ismerkedhettek meg egy érdekes épületbejárás...

Határon átnyúló kapcsolat

Határon átnyúló kapcsolat

A Szabolcsi Honvéd Műszaki Hagyományőrző Bajtársi Egyesület 2026 évi munkatervében szerepelt a Szatmárnémeti Tartalékos és Nyugalmazott Honvédségi Káderek Egyesületének meglátogatása. Az év elején a két egyesület elnöke felvette a kapcsolatot egymással és megkezdődtek...

Két nap, együtt a Tisza-tó varázslatos világában

Két nap, együtt a Tisza-tó varázslatos világában

Szeptember 10-én reggel hét órakor jókedvű társaság a Honvéd Bajtársi Klub Tata tagjai gyülekeztek Tatán: negyvenen indultunk útnak, majd Tatabányán is csatlakoztak hozzánk utastársak. Első állomásunk Poroszlón, a Tisza-tavi Ökocentrum volt. Bár az előre tervezett...

Lövészet Csepregen

Lövészet Csepregen

A Csepreg közbiztonságáért Polgárőr és Bajtársi Egyesület szeptember 12-én rendezte meg a IV. Bencsik Géza nemzetközi kispuska lőversenyét. A versenyt idén a „Mohács 500”. és „1956. forradalom 70. évfordulója” keretében tartottuk meg a Bajtársi Egyesületek Országos...

Az ötödik

Az ötödik

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége 2026 évi munkaterve tartalmazta a Katonai Emlékpark Pákozd-Nemzeti Emlékhely területén az "V. Kisbajtársak Találkozója" megtartását. A megvalósítása kicsit „bizonytalan” volt, hisz ezt a találkozót már 2025-ben is...

Lézeres lő bajnokság Hajdúhadházon

Lézeres lő bajnokság Hajdúhadházon

A Radaros Katonák Baráti Kör szeptember 8-án rendezte meg a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Észak-alföldi Régió lézeres pisztoly lő bajnokságát. A bajnokságot a Mohács 500, és az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából, az elesett hősök...

35 éves a jánoshalmi Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület

35 éves a jánoshalmi Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület

Ez év szeptember 4-én ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját a Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület. A rendezvény egyben a hagyományos bajtársi találkozó is volt, amelyen az egyesület tagjai, korábbi és jelenlegi bajtársak, a dél-alföldi régió szervezetei valamint,...

Lecsófőzés Nyíregyházán

Lecsófőzés Nyíregyházán

Még mielőtt a hangulatos rendezvényre térnénk, szólni kell arról, hogy mi is az a lecsó. A lecsó egy hagyományos, ikonikus magyar zöldségragu, amelynek alapját vöröshagyma, húsos zöldpaprika és paradicsom alkotja. Lényegében a magyar gasztronómia egyik legnépszerűbb...

Szállítórepülő találkozó Kecskeméten

2026.10.13

Az Ancsák már pihennek, de emlékük tovább él

„Rengeteg önbizalmat kaptak, akik valaha szállítórepülőkkel dolgozhattak. Őrizzük ezért a hagyományokat és a fegyvernemi hűséget” – szólította fel a kecskeméti katonákat és veteránokat október 9-én Varga Attila Elek, a HM honvédelmi ügyekért felelős államtitkára. Idén az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár adott otthont a magyar katonai szállítórepülők találkozójának.

26100_PAK_9_Kecskemét - Magyar katonia szállítórepülők találkozója (2 of 46)

Tevéket továbbra is bőven látni Kecskeméten, ám az „Ancsák” már a muzeális darabok közé tartoznak. A szállítórepülők legendás kétpúpú címerét most KC-390 Millenium, Airbus A319 és Dassault Falcon 7X típusú gépek őrzik. Ezeket a modern példányokat tekintették még az egykori MH 89. Szolnok Vegyes Szállítórepülő Ezred tagjai. Nagy élvezettel vizsgálták a honvédség új eszközeit, persze számukra a legszebb repülő örökre a csak „Ancsának” becézett AN-26 típus marad.

„A szállítórepülést nem csupán hagyományként éltetjük. Új korszakot nyit a honvédség, amiben a szállítórepülők az őket megillető polcra kerülnek” – utalt a múlt és a jövő folytonosságára Varga Attila Elek. Az új kihívásokra modern eszközökkel és növekedő pilótaállománnyal felel a magyar légierő, mondta a honvédelmi ügyekért felelős államtitkár, aki ugyanakkor hangsúlyozta a tradíció fontosságát.

„Csákókám, gyertek, megmutatom nektek, hogy mi a helyzet” – idézte fel Dósa Sándor alezredes közvetlen szavait, amivel a nyolcvanas évek elején fogadta az iskolapadból a szállítórepülő századhoz kerülő hadnagyokat. A szállítórepülésben eltöltött tíz éve alatt rengeteg tapasztalattal és tudással gazdagodott, mondta Varga államtitkár, ezért szerinte az AN-26-osok mellett szolgáló csapatnak a szellemiségét érdemes átadni a következő generációnak.

26100_PAK_9_Kecskemét - Magyar katonia szállítórepülők találkozója (22 of 46)

A haderőfejlesztés és a toborzás folytatódik, szögezte le a tárca képviselője. A technikai modernizációnál és a számoknál van azonban fontosabb ügy, mégpedig az ember, emlékeztetett a találkozó fővédnöke. „Köszönöm azoknak, akik őrzik a szállítórepülés emlékét és sok sikert kívánok a jelen és a jövő szállítórepülős katonáinak!” – mondta az államtitkár, mielőtt a résztvevők idézték fel legszebb seregben szerzett emlékeiket.

Alvában, az Edinburgh-tól negyvennégy kilométerre fekvő skót faluban Puskás öcsi és az ötvenhatosok hírnevéhez hasonló ismertséget szereztek a kecskeméti MH Légijármű Javítóüzem tagjai, derült ki Soós Lajos visszaemlékezéséből. A nyugalmazott alezredesnek a helyiek mesélték egy nehéz nap éjszakáján, hogy évekkel azelőtt, Kuvaitban a magyarok segítségével sikerült létfontosságú benzinkutakat eloltani, megmenteni. Nagyobb büszkeséggel nem is tölthették volna el a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesületének elnökét.

Zatkalik András egy behívóját bizalmatlansággal váró fiú gondolataiba kalauzolta a résztvevőket. A bizonytalanság fő oka az a benyomás volt, amit egy „mérges, vöröskés képű egyenruhás” keltett a húsz éves fiatalban, akivel rendszeresen együtt ültek fel a Szentkirályszabadjára tartó buszra, magyarázta az újságíró. Zatkalik félelme akkor ugrott tetőfokára, amikor sorkatonai szolgálata első napján magához hívta ez a zordnak tűnő ember – történetesen Petrovics Pál mérnök alezredes.

26100_PAK_9_Kecskemét - Magyar katonia szállítórepülők találkozója (6 of 46)

„Ma már világos, hogy neki köszönhetem, hogy újságíró és diplomás ember lettem. Ő tett meg írnokává. Vizsgaidőszakban minden nap keresetlen szavak kíséretében invitált az irodájába, hogy segítsen felkészülni az orosz szóbelikre. Olyan emberséges katonák alatt szolgáltunk akkoriban, mint ő is volt. Rájuk emlékezem, ha a minap meggyújtott gyertyákra nézek” – mondta Zatkalik őrvezető.

Az eseményen tisztelettel adóztak valamennyi bajtárs előtt, akik azóta az „égi kötelékhez” csatlakoztak. „Még édesapám kezdte szervezni az idei találkozót. Rendkívül büszke lenne, ha látná, mennyien eljöttek” – mondta Horváth András Dusán, az Aviátor Repüléstörténeti Alapítvány elnöke. „Az ő példáján szeretnénk tovább vinni a szállítórepülős hagyományokat” – szögezte le „kis Buci”.

26100_PAK_9_Kecskemét - Magyar katonia szállítórepülők találkozója (24 of 46)

Az idén elhunyt Horváth István „Buci” tiszteletére hamarosan emléktáblát emelnek a kaposvári temetőben, tette hozzá rögtön az esemény főszervezője és lelke, Soós Lajos nyugállományú alezredes.

 Az elismerések átadását követően az idén huszonötödik születésnapját ünneplő MH Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar adott koncertet. A rendezvényen részt vett többek között Szöllősi Zsolt ezredes, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár parancsnokhelyettese, Langó Viktor alezredes, a dandár megbízott parancsnokhelyettese, Bakó István nyugállományú vezérőrnagy, a légierő haderőnem volt parancsnoka, Vilner Péter nyugállományú ezredes, a BEOSZ elnökhelyettese[1] és Horváth Alajos nyugállományú őrnagy, a Corvin Alapítvány elnöke.

Forrás: honvedelem.hu

[1] Vilner Péter nyugállományú ezredest betegsége miatt Örs Ágoston nyugállományú alezredes, az MVRSZ kecskeméti tagszervezet elnöke helyettesítette.

Megszakítás