Emlékművet kaptak a merevszárnyas repülők Veszprémben
Teljesült a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesületének régi vágya: megépült a merevszárnyas repülőgépeknek is méltó emléket állító kompozíció. Az emlékmű felállítását Soós Lajos nyugállományú alezredes kezdeményezte és vitte végig. Az új repülős emlékhelyet augusztus 14-én szentelték fel Veszprémben.

„A szállítórepülők egy olyan részképességet biztosítanak, amely közvetve is az élet védelmét szolgálja” – fogalmazott ünnepi beszédében dr. Bali Tamás dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság parancsnokhelyettese. A tábornok utalt arra, hogy a szállítórepülők az ejtőernyősök célba juttatása és egyéb feladatok mellett egészségügyi mentést is végeznek.
A dandártábornok megemlékezett az 1982. december 6-ai repülőbalesetben, valamint a különböző műveletek végrehajtása közben elhunyt katonákról is. „Ez az emlékhely nemcsak a szállítórepülőkről és a légierőről szól, hanem azokról a hősökről is, akik életüket adták hazájukért, és szolgálatteljesítés közben hunytak el” – tette hozzá.

Az ünnepi beszédet követően Oláh Emil ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat Protestáns Tábori Püspökség lelkészi karának vezetője megszentelte az emlékművet.
Az ünnepélyes átadón részt vett Györei József ezredes, a Honvéd Vezérkar Hadműveleti Csoportfőnökség Stratégiai Képességek Főnökségének főnöke, a légierő és a légvédelmi alakulatok parancsnokai és képviselői, továbbá a veterán szervezetek tagjai, valamint mindazok, akik jelenlétükkel szerettek volna tisztelegni a repülőhősök emléke előtt.
Forrás: honvedelem.hu
A szerk. megjegyzése: A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségét dr. Bali Tamás dandártábornok, a Magyar Vaterán Repülők Szövetsége elnöke és Vilner Péter nyugállományú ezredes, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége koordinációs elnökhelyettese képviselte.