Hírek

Tapolcai hagyományőrző hétköznapok

Tapolcai hagyományőrző hétköznapok

Tapolca és Környéke Honvéd Bajtársi Egysületnél a tavalyi év a megemlékezések éve volt, amelyet a katonai hagyományok ápolásával kacsolatos előadások, a felújított Katonai Emlékpark átadása és Tapolcán 1963-2005 között állomásozott alakulatokra emlékező Katonai...

Ülésezett a Tanácsadó Testület

Ülésezett a Tanácsadó Testület

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) mellett működő Tanácsadó Testület (TT) megkezdte ez évi tevékenységét. A testület adott évi vizsgálandó témákra - a hagyományok szerint - mindig a BEOSZ elnöksége tesz javaslatot, így volt ez a tavaly évi utolsó...

Farsang Szentendrén

Farsang Szentendrén

A Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub február 17-én tartotta a farsangi rendezvényét, ahol először Horváth Jenőné, Irénke a klub elnöke köszöntötte a megjelent közel ötven lelkes tagszervezti tagtársat. A program két részből állt. Az első részében a klub tagjai beöltöztek...

Doni Hősök Emléktúra záróeseménye Bajnán

Doni Hősök Emléktúra záróeseménye Bajnán

Meneteléssel az emlékezésért, összefogással a jövőért Immár 26. alkalommal rendezték meg a Doni Hősök Emléktúra sorozatot, amelynek keretében országszerte összesen több ezren meneteltek együtt, hogy tisztelegjenek a Don-kanyarnál elesettek előtt. A résztvevők között...

Pilisszentkereszt, Igal, Balatonlelle

Pilisszentkereszt, Igal, Balatonlelle

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége december 8-án Pilisszentkereszten tartotta ez évi utolsó elnökségi ülését. A helyszín választását az indokolta, hogy hosszas előkészítő munka után sor kerülhetett a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és...

Kiss Antal és Doni Hősök Emléktúra

Kiss Antal és Doni Hősök Emléktúra

Nyolcvanhárom évvel ezelőtt, 1943. január 12-én törték át a szovjet alakulatok a magyar arcvonalat a Don-kanyarban. A második világháború magyar katonaáldozatai tiszteletére emléktúrákat is szervez a honvédség immár huszonhatodik alkalommal. A mintegy kétszázezres II....

Évértékelés és 50 éves jubileum Szabadszálláson

Évértékelés és 50 éves jubileum Szabadszálláson

Február 6-án délután dupla közgyűlést tartott a Honvéd Nyugdíjas Klub. Mindkét alkalmat megtisztelte jelenlétével Szabadszállás Város Polgármestere, Darabos József, az MH Logisztikai Támogató Parancsnokság parancsnoka, Solymosi Ferenc dandártábornok, az MH 10....

Évértékelés Nagykanizsán

Évértékelés Nagykanizsán

A Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesülete február 04- én tartotta a 2025. évi beszámoló közgyűlését a Nagykanizsai Honvéd Kaszinó nagytermében. A 118 fős tagságból 69 fő volt jelen, így a közgyűlés határozatképes volt. A tagság és a meghívott vendégek...

A rádiótechnikai fegyvernem napjára emlékeztek Debrecenben

A rádiótechnikai fegyvernem napjára emlékeztek Debrecenben

Hazánkban február 6-án ünnepeljük a rádiótechnika fegyvernem napját és e napot tekintjük a magyar űrkutatás kezdetének is. Hetvenkilenc évvel ezelőtt, február 6-án egy magyar fizikus, Bay Zoltán és kutatócsoportjának világraszóló eredményét ünnepelte az egész világ....

Karcagi évértékelés és választás

Karcagi évértékelés és választás

A Karcagi Nagykun Bajtársi Egyesület 2026. január 30-án tartotta éves beszámoló taggyűlését. Az összejövetelen megjelent Dr. Pintér Zoltán Árpád, a helyi képviselő testület tagja, Gazsi Béla hszj. ezredes, a BEOSZ Észak-magyarországi Régió vezetője, Kőszegi Ferenc...

Évet értékeltek a vízi polgárőrök

Évet értékeltek a vízi polgárőrök

A korábbi évekhez hasonlóan Balatonberényben tartotta rendes éves közgyűlését a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége tagszervezete a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület. Az eseményt a rendőrség, illetve a Balatoni Vízirendészet vezetői, valamint több térségbeli...

Síremlék ujjá avatás Piliscsabán

Síremlék ujjá avatás Piliscsabán

Magyarország feledhetetlen nagy hőse volt Nagybaczoni Nagy Vilmos Magyarország feledhetetlen nagy hőse volt, aki méltón viselte a rá mért megpróbáltatásokat – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szombaton, a Pest vármegyei Piliscsabán, az egykori...

In memoriam

In memoriam

Az elhunytak névjegyzéke a 2025. december 17 és 2026. január 28. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi ki a családtagoknak,...

Évet értékeltek Kiskőrösön

Évet értékeltek Kiskőrösön

A hagyományokhoz ragaszkodva minden év januárjában a Kiskőrös Helyőrség Nyugállományúak Klubjának vezetősége és tagsága évértékelő és terv készítő közgyűlést tart. Január 24-én a Kollégium éttermében gyűltek össze ebből az alkalomból. A 80 fős klub 55 tagja jött el,...

A kultúra napja Tatán

A kultúra napja Tatán

Január 22-én a Honvéd Bajtársi Klub megemlékezést tartott a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Kovács Albert a klub elnöke nyitotta meg a rendezvényt, egyben köszöntve a fellépő klubtagokat, illetve a résztvevő ünneplőket. Bíró László alelnök pár gondolatban ismertette...

Miskolci január

Miskolci január

A Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a doni áttörés 83-ik évfordulója alkalmából január 12-én 10.00-kor megemlékezést tartott a Szemere-kert Doni kopjafánál. A Helyőrségi Hagyományörző Egyesület tagjai évek óta ezen az ünnepségen koszorúzás keretében róják le...

55 éves a Szegedi Bajtársi Klub

55 éves a Szegedi Bajtársi Klub

Hagyomány, összetartozás, szolgálat A múlt öröksége és a közösségépítés jelentősége kapott hangsúlyt a Szegedi Bajtársi Klub fennállásának ötvenötödik évfordulóján tartott ünnepségén. A nyugállományú katonákból álló klub zászlójára Antal László vezérőrnagy, az MH...

A kultúra napja a Stefánia Palotában

A kultúra napja a Stefánia Palotában

A katonai kultúra töretlen szolgálata „Hűség – ez a magyar kultúra napjának üzenete” – fogalmazott Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a kultúra napja alkalmából tartott központi ünnepségen, a Stefánia Palota – Honvéd...

Húsz éve történt a hejcei repülőgép-szerencsétlenség

Húsz éve történt a hejcei repülőgép-szerencsétlenség

Hó és gyász fedte be a Borsó-hegyet „Húsz évvel a szlovák nemzet egyik legtragikusabb eseménye után, idén újra összegyűltünk megemlékezni azon katonákról, akik hősies helytállásuk után nem térhettek haza, hogy ismét megölelhessék szeretteiket. Negyvenkét olyan...

Huszonöt év a történelmi emlékezet szolgálatában

Huszonöt év a történelmi emlékezet szolgálatában

A Doni áttörés emlékére Veszprém vármegyében 2001 óta tartanak a helyi egyesületek részvételével megemlékezéseket. Don-kanyarban történtek, a II. világháború magyar vonatkozású eseményeinek, egyben a magyarság történelmének egyik legfájdalmasabb emlékezete. A szovjet...

Régiónapi tudósítás

2025.07.15

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Észak-magyarországi Régiója (Heves vármegye, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Nógrád vármegye) 2025. július 10-én Jászberényben tartotta hagyományosan évente megrendezett régiónapját. Ez a régiónap kuriózum a BEOSZ keretein belül, más régiókban nem tartanak hasonló rendezvényt. Egyedisége bár nehézséget jelent a megvalósításban, de ezt a feladatot a Jászberényi Fegyveres Szervek Baráti Körének (FSZBK) példaértékűen, kiváló szervezéssel, baráti légkörben sikerült lebonyolítania.

Az esemény régióértekezlettel kezdődött, melyen Kőszegi Ferenc alezredes lemondott régióvezetői tisztségéről. Mivel ezt egy hosszabb előkészítő folyamat előzte meg, személyesen tett javaslatot az új régióvezetőre, Gazsi Béla ezredes személyében. A javaslatot egyhangúlag elfogadta a vezetőség. Az új vezető a BEOSZ szabályainak megfelkelően javaslatot tett régióvezető helyettes személyére és Kovács Imre ezredest egyhangúlag megválasztották. A vezetőség több tagja megköszönte a leköszönő elnök munkáját. Kiemelték hatékony közösségszervező munkásságát, bizalmi kapcsolatépítését, segítőkészségét, és jó munkát kívántak az új régióvezetőnek. Lovas Károly nyugállományú ezredes javasolta Kőszegi Ferenc tiszteletbeli régióvezetővé választását, melyhez csatlakozott Gazsi Béla megválasztott régióvezető. A javaslat alapján a tagegyesületi vezetők egyhangúan egyetértettek a tiszteletbeli elnöki rang megítélésével. A jászberényi FSZBK vezetőségének nevében Matécsa Lászlóné Lehel-kürt másolatot adott át Kőszegi Ferencnek a Régiónap keretein belül, megköszönve kiemelkedő munkásságát.

A Régiónap nyilvános üléssel folytatódott. Joósz Attila nyugállományú őrnagy a szervezők nevében köszöntötte a megjelent vendégeket: Esküdt Lajos nyugállományú ezredes, a BEOSZ elnökét, Paor József nyugállományú ezredest, a BEOSZ gazdasági elnökhelyettesét, Demeter Attila alezredest, a HM Területvédelmi és Hakiegészítő Parancsnokság Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozási Főnökség főnökhelyettesét, a BEOSZ alapfeladati elnökhelyettesét, Kálóczi Zsolt ezredesr, a MH Kiss József 86. Helikopterdandár törzsfőnökét, Terenyi Krisztina alezredes asszonyt, a MH Krause Lajos 3. Területvédelmi Ezred parancsnokhelyettesét, Budai Lóránt urat Jászberény város polgármesterét, valamint a régió tagegyesületeinek vezetőit, képviselőit.

Megnyitó beszédében Kőszegi Ferenc kiemelte, hogy a régiónapok jól szolgálják egymás megismerését, a közösségépítést, de arra is szolgálnak, hogy a három vármegye jelenlévő képviselői jobban megismerhetik a rendező várost, és családjaikkal vagy tagtársaikkal később is visszalátogathatnak ide. Felidézte a sok szép közös élményt, a közösen végzett feladatokat, emlékezetes eseményeket. Kőszegi Ferenc ezután bejelentette lemondását, és bemutatta megválasztott utódját. Megköszönte mindenki bizalmát, és kérte az új régióvezető támogatását. Ezután a Régiónap vezetését átadta az újonnan megválasztott régióvezetőnek. Gazsi Béla átvette a Régiónap vezetését. Röviden bemutatkozott, majd elismeréseket adtak át.

A szövetség megalakulásának 35. évfordulója, valamint a régiónap alkalmából az elnökség Kőszegi Ferenc nyugállományú alezredesnek a BEOSZ Közösségéért Érem arany fokozatát adományozta. Az elismerést a honvédelemhez való tartozás érzésének erősítése, a katonai, fegyvernemi és történelmi hagyományok ápolása, a bajtársak összetartása érdekében huzamosabb ideig végzett régióvezetői áldozatos, önzetlen munkájáért kapta. Köszönetet mondtak feleségének Kőszegi Ferencné Magdolna asszonynak is, aki mindenben támogatta férje szolgálatát.

A Régiónap sikeres megszervezése és lebonyolítása alkalmából a szövetség vezetése emlékpajzsot adott át Joósz Attila nyugállományú őrnagynak, a Fegyveres Szervek Baráti Köre vezetőségi tagjának részére.

BEOSZ-elismerésben részesült Kálóczi Zsolt ezredes, Terenyi Krisztina alezredes úrhölgy, Paor József ezredes, Demeter Attila alezredes. Az új régióvezető, Gazsi Béla ezredes asztali zászlót, BEOSZ-nyakkendőt, BEOSZ-könyvet, táblagépet vehetett át.

Az előadások sorát Esküdt Lajos nyugállományú ezredes, a BEOSZ elnöke nyitotta. Megköszönte a lemondott elnök munkáját, majd felidézte a közös munka néhány emlékezetes pillanatát. Kiemelte, hogy Kőszegi Ferenc munkásságát mindig a jobbító szándék jellemezte, ennek érdekében akár kritikát is megfogalmazott. Kiemelte a tagszervezetekkel kialakított kiváló munkakapcsolatát, segítőkészségét. Ezután az előadó interaktív prezentáción keresztül mutatta be a BEOSZ tevékenységét, terveit, működési feltételeit, az együttműködő partnereket, a kommunikáció sokszínűségét, az elismerések rendszerét. Bemutatta a magyarországi régiókat. Tájékoztatott a megoldásra váró programokról, a tervezett feladatokról, melyhez kérte a tagság további aktív közreműködését.

Demeter Attila alezredes a Magyar Honvédség hadisírgondozó tevékenysége címmel adott elő. A hadisír fogalma és jogi háttere ismertetése után beszámolt a külföldi és magyar hadisírgondozás aktualitásairól, bemutatott egy jól működő sírgondozási német-magyar csoportot, ismertette a pályázati lehetőségeket is. Érintette a 2025 évi nemzetközi karbantartási feladatokat is. Válaszolt a felmerülő kérdésekre.

Az előadások sorát Besenyi Vendel jászsági helytörténeti kutató folytatta, aki a Jászság hadtörténetét ismertette. Hortiné Dr. Bathó Edit nyugalmazott múzeumigazgató A keletről jött jászok Magyarországon című előadása nagy sikert aratott a hallgatóság körében.

Gazsi Béla régióvezető megköszönte Budai Lóránt jászberényi polgármester segítő tevékenységét, számára elismerést adott át. Régiós emlékéremmel köszönte meg Besenyi Vendel és Hortiné Dr. Bathó Edit előadását, valamint a városnéző séta egyik vezetője, Máté Éva tevékenységét.

Gazsi Béla régióvezető bezárta az ülést, de a napnak még nem volt vége, hiszen a résztvevők három csoportban Jászberény város nevezetességeivel ismerkedhettek meg. „Mindent látni, de mindent másképpen látni” – ezt lehetett volna a szlogenje a vezetéseknek, mert minden csoport más-más tudományág szemszögéből ismerhette meg a várost: Dr Bathó Edit az etnográfia, Joósz Attila őrgy. a hadtudomány, Máté Éva a hagyományőrzés központba helyezésével vezette csoportját.

A séta után terített asztal várta a 123 résztvevőt a Jász Múzeum udvarán. A helyszínhez méltóan Joósz Attila főszervező felidézte a 955-ben lezajlott augsburgi csatát, ahol Lehel vezér a legenda szerint kürtjével megölte az ellenséges sereg császárát. A történet felidézése után koccintottunk a jól sikerült régiónap sikerére. A további jó hangulatról egy népzenész együttes gondoskodott. Ők a jászberényi FSZBK tagjai, Kövér István nyugállományú. törzszászlós vezetésével jászsági dalokkal és katonanótákkal szórakoztatták a vendégeket. Jó alkalom volt ez a délután a megjelenteknek a kötetlen beszélgetésekre, ismerkedésre, tapasztalatcserére, programok szervezésére.

„Az összetartozást erősítette a BEOSZ ÉMR régiónapja Jászberényben.”- írta a rendezvényről egy régiós internetes portál. Igen, mi, szervezők is ezt éreztük. Sok segítséget kaptunk, felsorolni is hosszú lenne, de jó érzés volt, hogy Jászberény város vezetése, intézményei, civil egyesületei beálltak mellénk a szervezésben, lebonyolításában. A BEOSZ vezetősége is értékelte erőfeszítésünket a Régiónap sikeres megvalósításáért. 

Szöveg: Horváthné Szabó Katalin, Fotó: Bara Erzsébet és Horváthné Szabó Katalin

Megszakítás