Megtartotta idei utolsó, negyedik negyedévi ülését a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF) december 14-én, a Honvédelmi Minisztériumban. Az érdekegyeztető fórumot Bánhidy Vajk, a HM Honvédelmi Nevelési Főosztály főosztályvezetője vezette dr. Czermann János, a HM stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkárának elnöklete mellett.
![LALA6839](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/657c0e1bb116e094178756.JPG)
Dr. Czermann János megnyitóját követően, napirend előtt elsőként Varga István a HODOSZ elnöke szólalt fel, aki kiemelten kérte, hogy a honvédelmi alkalmazottak jogállásáról szóló törvény módosítási irányaira vonatkozóan kezdődjenek meg szakértői szintű tárgyalások, illetve a HÉF az ezzel kapcsolatos napirendi pontot minél hamarabb tárgyalja. Dr. Czermann János válaszában biztosított mindenkit arról, hogy e kérdésben rövid időn belül érdemi egyeztetés kezdődik.
![](https://honvedelem.hu/images/media/657c0e1c98e01160341581.JPG)
Ugyancsak napirend előtt felszólalt Bazsik István a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet új elnöke, aki a szervezetnél lezajlott tisztújításról szólva elmondta, hogy az elnökség fele lecserélődött, illetve bemutatta a szervezet új alelnökét Hajdók Marcellt. Ezt követően szólt a Honvédszakszervezetnél – a december 12-én már el is elfogadott Alaptörvény módosításból adódóan – szükségessé vált szervezeti átalakulásról, amelynek keretében a Honvédszakszervezet nevet váltott és a továbbiakban Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) néven folytatja tevékenységét. Ehhez kapcsolódóan a szakszervezeti működési formát lecseréli az egyéb jogszabály alapján működő érdekképviseleti szervezet működési formára. Mindez teljes körű jogutódlással történik és a Honvédelmi Minisztérium, illetve az érdekképviselet között szóban megkötött megállapodás értelmében a szervezet működésének és tevékenységének érdemi változását nem vonja maga után. A tagságot illetően az elnök tájékoztatott arról is, hogy a tagsági jogviszony folyamatos és minden szolgáltatás azonos formában jár tagjainknak. A változtatásokat a Küldöttgyűlés december 31-i hatállyal fogadta el. A tárca és az érdekképviselet közötti szóbeli megállapodás a részletek kidolgozását követően heteken belül aláírásra kerül.
Első napirendi pontként az érdekegyeztető fórum elfogadta a 2024. évi munkatervet. Ezt követően a Magyar Honvédség segélyezési és szociális támogató rendszerének helyzetéről kapott átfogó képet a fórum Deme Balázs ezredes, megbízott személyzeti csoportfőnök tolmácsolásában, illetve Szabó József az MH szociálpolitikai alapítvány kuratóriumának elnöke szólt az alapítvány tevékenységéről.
![](https://honvedelem.hu/images/media/657c0e1d5acc5365655667.JPG)
Az üdülők és az üdültetés vonatkozásában szintén Deme ezredes úr tájékoztatta a résztvevőket az üdülők kihasználtságáról, az egyes rekreáció típusok arányairól, a Csopak Mátraháza és Bánk településeken működtetett 2., 4. és 6. Számú KORK-ok bezárását követően történt kapacitás átcsoportosításokról. Tájékoztatójában biztosította a fórumot arról, hogy a szükséges szálló kapacitások jelenleg is rendelkezésre állnak, illetve arról, hogy a balatonakarattyai és a bujáki intézmény felújítása kapcsán a szolgáltatási színvonal nőtt. Az előadottakra reagálva a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége nevében Vilner Péter nyugállományú ezredes, alapfeladati elnökhelyettes szólt nyugállományú tagjaik azon aggodalmáról, hogy az új helyzetben kevésbé jutnak majd üdülési lehetőséghez.
A szerkesztő megjegyzése: Válasz a felvetésre a helyszínen érdemben nem érkezett, de a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet korábbi információi szerint a nyugállományúak üdülésére szánt vendégéjszakák keretszámát érdemben nem csökkentették, így az igényléseket várhatóan hasonló mértékben tudják 2024-ben kielégíteni, mint idén.
![](https://honvedelem.hu/images/media/657c0e1e55b61462339172.JPG)
A fórum utolsó napirendi pontjaként az érdekvédelmi oldal értékelése hangozhatott el az állomány megtartására tett intézkedésekről, illetve ezzel kapcsolatban javaslatokat és fejlesztési irányokat terjeszthetett elő az előadó. Bazsik István elmondta, hogy a kettőezer huszonharmadik év során sikeres reprezentatív közvéleménykutatást hajtottak végre a katonák körében, melynek keretében háromszázhatvankilenc fő adott választ feltett kérdésekre, melyek többek között kitértek az állomány megtartását érintő kérdésekre is. Ezek alapján tájékoztatott arról, hogy veszélyhelyzeti intézkedések a katona társadalom attitűdjeit nagyban befolyásolják és ebből adódóan intézkedéseket szükséges tenni. Emellett szót ejtett arról, hogy katonák az elmúlt 2-3 évben a társadalom más rétegeihez hasonlóan az életszínvonaluk csökkenését érzékelték, ezért kiemelten fontos a megfelelő mértékű illetményemelés. Az általános elhelyezési feltételek közül a válaszok alapján kiemelten érdemes foglalkozni a szociális helyiségek, különösen a vizes blokkok állapotának általános javításával. A béren kívüli juttatások kapcsán a SZÉP kártya került kiemelésre, mint leghatékonyabb juttatási forma, illetve emellett a nyugdíjpénztár és saját gépjármű költségtérítés fontossága tűnt ki a felmérésből. Végül de nem utolsósorban a számos információ közül rendkívül markáns támogatottsággal kiemelkedett az az igény, hogy a katonák ötvenötödik betöltött életévét követően az állomány tagja objektív feltételek fennállása esetén részesülhessen egyfajta járadékszolgáltatásban, amennyiben a továbbiakban objektív okok miatt aktív katonai szolgálata nem biztosítható.
![](https://honvedelem.hu/images/media/657c0e1ed0308906036483.JPG)
A kutatás kapcsán Czermann helyettes államtitkár jelezte, hogy mindenképpen szakértői egyeztetéseket kíván folytatni e kérdésben a Honvéd Érdekképviseleti Szervezettel.
Ezt követően rövid zárszóval és kölcsönös év végi jókívánság megfogalmazásával záródott a 2023. év utolsó Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum ülése.
(A szerk. megjegyzése) Az ülésen a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségét Vilner Péter nyugállományú ezredes, alapfeladati elnökhelyettes és Bagi László tartalékos ezredes, érdekvédelmi ügyvivő képviselte.
![](https://honvedelem.hu/images/media/657c0e1c06450249673800.JPG)
Fotó: Szabó Lajos zászlós
(forrás: honvedszakszervezet.hu, honvedelem.hu)