Hírek

Tapolcai hagyományőrző hétköznapok

Tapolcai hagyományőrző hétköznapok

Tapolca és Környéke Honvéd Bajtársi Egysületnél a tavalyi év a megemlékezések éve volt, amelyet a katonai hagyományok ápolásával kacsolatos előadások, a felújított Katonai Emlékpark átadása és Tapolcán 1963-2005 között állomásozott alakulatokra emlékező Katonai...

Ülésezett a Tanácsadó Testület

Ülésezett a Tanácsadó Testület

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) mellett működő Tanácsadó Testület (TT) megkezdte ez évi tevékenységét. A testület adott évi vizsgálandó témákra - a hagyományok szerint - mindig a BEOSZ elnöksége tesz javaslatot, így volt ez a tavaly évi utolsó...

Farsang Szentendrén

Farsang Szentendrén

A Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub február 17-én tartotta a farsangi rendezvényét, ahol először Horváth Jenőné, Irénke a klub elnöke köszöntötte a megjelent közel ötven lelkes tagszervezti tagtársat. A program két részből állt. Az első részében a klub tagjai beöltöztek...

Doni Hősök Emléktúra záróeseménye Bajnán

Doni Hősök Emléktúra záróeseménye Bajnán

Meneteléssel az emlékezésért, összefogással a jövőért Immár 26. alkalommal rendezték meg a Doni Hősök Emléktúra sorozatot, amelynek keretében országszerte összesen több ezren meneteltek együtt, hogy tisztelegjenek a Don-kanyarnál elesettek előtt. A résztvevők között...

Pilisszentkereszt, Igal, Balatonlelle

Pilisszentkereszt, Igal, Balatonlelle

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége december 8-án Pilisszentkereszten tartotta ez évi utolsó elnökségi ülését. A helyszín választását az indokolta, hogy hosszas előkészítő munka után sor kerülhetett a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és...

Kiss Antal és Doni Hősök Emléktúra

Kiss Antal és Doni Hősök Emléktúra

Nyolcvanhárom évvel ezelőtt, 1943. január 12-én törték át a szovjet alakulatok a magyar arcvonalat a Don-kanyarban. A második világháború magyar katonaáldozatai tiszteletére emléktúrákat is szervez a honvédség immár huszonhatodik alkalommal. A mintegy kétszázezres II....

Évértékelés és 50 éves jubileum Szabadszálláson

Évértékelés és 50 éves jubileum Szabadszálláson

Február 6-án délután dupla közgyűlést tartott a Honvéd Nyugdíjas Klub. Mindkét alkalmat megtisztelte jelenlétével Szabadszállás Város Polgármestere, Darabos József, az MH Logisztikai Támogató Parancsnokság parancsnoka, Solymosi Ferenc dandártábornok, az MH 10....

Évértékelés Nagykanizsán

Évértékelés Nagykanizsán

A Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesülete február 04- én tartotta a 2025. évi beszámoló közgyűlését a Nagykanizsai Honvéd Kaszinó nagytermében. A 118 fős tagságból 69 fő volt jelen, így a közgyűlés határozatképes volt. A tagság és a meghívott vendégek...

A rádiótechnikai fegyvernem napjára emlékeztek Debrecenben

A rádiótechnikai fegyvernem napjára emlékeztek Debrecenben

Hazánkban február 6-án ünnepeljük a rádiótechnika fegyvernem napját és e napot tekintjük a magyar űrkutatás kezdetének is. Hetvenkilenc évvel ezelőtt, február 6-án egy magyar fizikus, Bay Zoltán és kutatócsoportjának világraszóló eredményét ünnepelte az egész világ....

Karcagi évértékelés és választás

Karcagi évértékelés és választás

A Karcagi Nagykun Bajtársi Egyesület 2026. január 30-án tartotta éves beszámoló taggyűlését. Az összejövetelen megjelent Dr. Pintér Zoltán Árpád, a helyi képviselő testület tagja, Gazsi Béla hszj. ezredes, a BEOSZ Észak-magyarországi Régió vezetője, Kőszegi Ferenc...

Évet értékeltek a vízi polgárőrök

Évet értékeltek a vízi polgárőrök

A korábbi évekhez hasonlóan Balatonberényben tartotta rendes éves közgyűlését a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége tagszervezete a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület. Az eseményt a rendőrség, illetve a Balatoni Vízirendészet vezetői, valamint több térségbeli...

Síremlék ujjá avatás Piliscsabán

Síremlék ujjá avatás Piliscsabán

Magyarország feledhetetlen nagy hőse volt Nagybaczoni Nagy Vilmos Magyarország feledhetetlen nagy hőse volt, aki méltón viselte a rá mért megpróbáltatásokat – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szombaton, a Pest vármegyei Piliscsabán, az egykori...

In memoriam

In memoriam

Az elhunytak névjegyzéke a 2025. december 17 és 2026. január 28. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi ki a családtagoknak,...

Évet értékeltek Kiskőrösön

Évet értékeltek Kiskőrösön

A hagyományokhoz ragaszkodva minden év januárjában a Kiskőrös Helyőrség Nyugállományúak Klubjának vezetősége és tagsága évértékelő és terv készítő közgyűlést tart. Január 24-én a Kollégium éttermében gyűltek össze ebből az alkalomból. A 80 fős klub 55 tagja jött el,...

A kultúra napja Tatán

A kultúra napja Tatán

Január 22-én a Honvéd Bajtársi Klub megemlékezést tartott a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Kovács Albert a klub elnöke nyitotta meg a rendezvényt, egyben köszöntve a fellépő klubtagokat, illetve a résztvevő ünneplőket. Bíró László alelnök pár gondolatban ismertette...

Miskolci január

Miskolci január

A Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a doni áttörés 83-ik évfordulója alkalmából január 12-én 10.00-kor megemlékezést tartott a Szemere-kert Doni kopjafánál. A Helyőrségi Hagyományörző Egyesület tagjai évek óta ezen az ünnepségen koszorúzás keretében róják le...

55 éves a Szegedi Bajtársi Klub

55 éves a Szegedi Bajtársi Klub

Hagyomány, összetartozás, szolgálat A múlt öröksége és a közösségépítés jelentősége kapott hangsúlyt a Szegedi Bajtársi Klub fennállásának ötvenötödik évfordulóján tartott ünnepségén. A nyugállományú katonákból álló klub zászlójára Antal László vezérőrnagy, az MH...

A kultúra napja a Stefánia Palotában

A kultúra napja a Stefánia Palotában

A katonai kultúra töretlen szolgálata „Hűség – ez a magyar kultúra napjának üzenete” – fogalmazott Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a kultúra napja alkalmából tartott központi ünnepségen, a Stefánia Palota – Honvéd...

Húsz éve történt a hejcei repülőgép-szerencsétlenség

Húsz éve történt a hejcei repülőgép-szerencsétlenség

Hó és gyász fedte be a Borsó-hegyet „Húsz évvel a szlovák nemzet egyik legtragikusabb eseménye után, idén újra összegyűltünk megemlékezni azon katonákról, akik hősies helytállásuk után nem térhettek haza, hogy ismét megölelhessék szeretteiket. Negyvenkét olyan...

Huszonöt év a történelmi emlékezet szolgálatában

Huszonöt év a történelmi emlékezet szolgálatában

A Doni áttörés emlékére Veszprém vármegyében 2001 óta tartanak a helyi egyesületek részvételével megemlékezéseket. Don-kanyarban történtek, a II. világháború magyar vonatkozású eseményeinek, egyben a magyarság történelmének egyik legfájdalmasabb emlékezete. A szovjet...

Tisztelt Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége!

2023.06.09

A Civilút Alapítványt az a megtiszteltetés érte, hogy a budapesti atlétikai világbajnokságot képviselheti jószolgálati partnerként. Munkánkkal azt segítjük elő, hogy a nagyszabású rendezvényen elsősorban olyan társadalmi csoportoknak nyújtsunk ingyenes részvételi lehetőséget, akik egyébként nem, vagy csak nehezen juthatnának el a világbajnokságra. 

Magyarország történetének eddigi legnagyobb sporteseményét, a budapesti atlétikai világbajnokságot 2023. augusztus 19-27. között rendezik meg. Kétezer atléta érkezik Magyarországra több mint kétszáz országból azért, hogy a sportok királynőjét, az atlétikát ünnepelje, és részt vegyen a világ harmadik legnagyobb sporteseményén.

A szervezők társadalmi felelősségvállalásának eredményeképp közel ötven, a Civilút Alapítvánnyal korábban már együttműködési megállapodást kialakító civil szervezet tagjai kapnak lehetőséget ingyenes belépési lehetőségre.

A Civilút Alapítvány nevében tisztelettel meghívjuk szervezetük tagságát a budapesti atlétikai világbajnokság nyitónapjának rendezvényeire! Jegylehetőséget délelőtti (10:30-15:00) vagy délutáni (18:30-22:00) programokra szólóan tudunk biztosítani az ingyenesen igényelhető jegyek számának függvényében a 2023. 08. 19-i napra.

 

A rendezvény helyszíne: 

Nemzeti Atlétikai Központ (1095 Budapest, Hajóállomás u. 1.)

A versenyprogramok itt tekinthetők meg: 

https://worldathletics.org/hu/competitions/world-athletics-championships/budapest23/timetable

A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A direkt regisztráció folyamatát augusztus elején áll módunkban megnyitni. Addig is egy előzetes felmérést végzünk 2023. július 31-ig, melyben segítségüket szeretnénk kérni.

A lebonyolítók számára szükséges jeleznünk, mennyi jegyet szeretnének igényelni, ezért kérjük, segítse Ön is a részvételi szándékok felmérését.

A felmérés folyamata a következő:

  • mai nappal megnyitjuk a hírlevélfeliratkozásra és egy előzetes felmérésre az igénylési rendszert, melyhez minden intézmény saját kódot kap,
  • ezt a kódot minden partnerünk ki tudja küldeni egyénileg jegyet igénylő tagjai számára,
  • a hírlevélre intézményi kóddal lehet egyénileg vagy szervezeti szinten csoportosan feliratkozni, és egyben jelezni a felületen a részvételi szándékot,
  • az augusztusi direkt jegyregisztrációs folyamat során a korlátozott számban számunkra rendelkezésre álló jegyek biztosításában elsődlegességet élveznek azon egyéni és csoportos jelentkezők, akik a hírlevél regisztrációt megtették, és részvételi szándékukat ezzel egyidőben előre jelezték. 

 

Jelentkezési határidő:

  1. július 31. éjfél.

Egyéni és/vagy kísérővel történő részvétel jelzése:

Szervezetük tagjai egyénileg itt tudják részvételi szándékukat jelezni, és egyben feliratkozni a jegyinformációs hírlevélre intézményi azonosító kód megadásával:

https://joszolgalat.civilut.hu/

Csoportos részvétel jelzése:

Amennyiben intézményük kezeli és összesíti a részvételi szándékot, azt a következő felületen tudják intézményi azonosító kód megadásával, csoportos igénylés formájában jelezni számunkra a becsült darabszám megadásával és egyben a jegyinformációs hírlevélre történő feliratkozással:

https://joszolgalatcsoportos.civilut.hu/

 

Szervezetük intézményi azonosító kódja:

6V4HZL

Kérjük, a lehetőségről tájékoztassák szervezetük tagjait!

Minden, az eseményhez köthető információt a jegyinformációs hírlevélre feliratkozóknak megküldünk, ahogy azt a lebonyolítók átadják számunkra. Ebben részletesen meg lehet tekinteni a parkolási lehetőségekről szóló információkat, a rendezvényhelyszín akadálymentesítésre vonatkozó leírását, a jegyigénylésekre vonatkozó kereteket.

Figyelem! A térítésmentes tiszteletjegyek korlátozott számban érhetők el. Ezért kérjük, csak olyan személyek jelentkezzenek a programra, akik biztosan részt is vesznek majd az eseményen!

A regisztráció éles megnyitásáról, a regisztrációról és a további teendőkről, a jegyátvételi lehetőségekről részletesen tájékoztatjuk a felületünkön feliratkozott jelentkezőket, és folyamatában minden információt megosztunk az atlétikai világbajnokság jószolgálati programja során együttműködő partnereinkkel.

Amennyiben a programmal kapcsolatban további kérdése lenne, kérem, keresse a Civilút Alapítvány munkatársát, Győri Líviát a gyorilivia@civilut.hu e-mail-címen.

 

Budapest, 2023. június 8.

 

Baráti üdvözlettel:

Ruttkay Réka

Civilút Alapítvány

kuratóriumi elnök

Megszakítás