Előtérben az egészség és a biztonság December 12-én a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai székhelyén ülésezett a tárca Idősügyi Munkacsoportja. Az értekezlet során a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség képviselői, illetve a Bajtársi Egyesületek Országos...
A Magyar Veterán Repülők Szövetsége elnöke, a BEOSZ Elnökség tagja
Dr. Bali Tamás dandártábornok
Dr. Bali Tamás dandártábornok 1971-ben született Kecskeméten. Már gyerekkorában vonzódott a repülés iránt, amely először még csak a vitorlázó gépek tisztán tartását, repülőtéri tologatását jelentethette számára, de 15 éves korától már repülni kezdett. A vonzódáshoz hozzájárult édesapja, aki a kecskeméti repülőezrednél vadászpilóta volt. Ettől fogva szinte egyenesút vezetett a Szolnoki Repülőtiszti Főiskola, Repülő-hajózó szak, Helikoptervezető ágazat elvégzéséhez. 1996-ban avatták hadnaggyá, Szolnokon helikoptervezetőként kezdett. Pályája nagy része ehhez a városhoz kötődött. Bár az alakulat elnevezése sokszor változott, de feladatai ehhez a katonai szervezethez kötötték, amelyet csak fontos tanulmányai szakítottak meg. Így 2005-2007 között elvégezte a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Kossuth Lajos Hadtudományi kar, Légierő szakirányú (MSc) képzését, 2017-ben pedig ugyanitt a hadtudomány doktora lett (PhD), majd címzetes egyetemi docens. Szolnokon szinte minden repülőszakmai beosztást betöltött, 2015-2022. között bázisparancsnok helyettes volt, és ebben az időben fontos feladatként támogatta a Szolnok városban tevékenykedő, a honvédelem ügyét segítő társadalmi szervezeteket, és több alkalommal részt vett a Magyar Veterán Repülők Szövetsége különböző rendezvényein is. 2022.-től az MH Kiss József 86. Helikopterdandár dandárparancsnoka. Angol nyelvből felsőfokú nyelvtudással rendelkezik, több külföldi szolgáltot teljesített, és számtalan külföldi és hazai elismerésben részesült. 2024. április 18.-án a Magyar Veterán Repülők Szövetsége küldöttgyűlése a Szövetég elnökének választotta.