Előtérben az egészség és a biztonság December 12-én a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai székhelyén ülésezett a tárca Idősügyi Munkacsoportja. Az értekezlet során a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség képviselői, illetve a Bajtársi Egyesületek Országos...
25. nemzetközi találkozó Marcaliban
Nemzetközi Nyugdíjas találkozóját 25. alakalommal tartotta május 25.-én Marcaliban két horvát és két Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségéhez tartozó tagszervezet, amelynek keretében magyar részről a Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesülete, valamint Marcali Honvéd Nyugállományúak Klubja tagjai vettek részt.
A rendezvényt ebben az évben a Marcali Honvéd Nyugállományúak Klubja szervezte meg. A Varasdi és Muraköz megyei Belügyi Dolgozók Nyugdíjas Egyesületeivel történő együttműködés immár 25 évre tekint vissza. A négy egyesület éves váltásban szervezi a találkozókat ápolva a barátságot a horvát és magyar nyugdíjasok között. Az elején sport találkozókat tartottak, most egymás városait, és a környező településeket ismerik meg.
A találkozó helyszíne Marcali volt, amit a város polgármestere, Dr. Sütő László nyitott meg.
A rendezvényt megtisztelte Győri Tamás százados az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 18. Toborzó Iroda parancsnoka.
A marcali egyesület nagyszerű programokat szervezve látta vendégül a testvér tagszervezeteket. A közös megemlékezést és a koszorúzást követően Fonyódra buszoztak, ahol egy balatoni sétahajózáson vettek részt, amelynek keretében a résztvevők megismerkedhettek a „Tomaj” nevű új katamaránnal.
Ezt követően a hangulatot a marcali kulturális egyesületek fellépése alapozta meg, majd a bőséges ebéd után baráti beszélgetésekkel, tánccal folytatták a közös programot.
Délután művészeti egyesületek léptek fel a találkozón. A Bajtársi dalárda, a Baglas táncegyüttes, a Calypso kórus fergeteges műsorral szórakoztatta a nagy érdeműt. Közösen elfogyasztották a megérdemelt ebédet, majd Budai Róbert szaxofon szólóját hallgatták.
Késő délutánig zene és tánc egészült ki a tartalmas beszélgetéssel. Köszönet a Marcali művészegyüttesek fellépéséért.
Tartalmas, élménydús szép napot tudhattak a résztvevők maguk mögött.
(marcaliportal.hu, a Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesülete Facebook oldala alapján beosz.hu)