Hírek

Székesfehérvár, 35

Székesfehérvár, 35

Aki megizlelte a repülés és ejtőernyőzés örömét, aki egyszer átélte ennek az érzésnek semmihez nem fogható hatását soha nem tudja és nem is akarja azt elfelejteni. A repülés a szabadsággal egyenlő, az ember hatalmával természet erői felett, a végtelent, az...

Budapesti Nyugállományúak Klubja, 65

Budapesti Nyugállományúak Klubja, 65

Magyarország sorsfordító döntés előtt áll: nem csupán pártokról vagy politikai irányokról, hanem a háború és a béke alapvető kérdéséről döntünk – jelentette ki a honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség Budapesti Nyugállományúak Klubja megalakulásának 65. évfordulója...

Beszámoló közgyűlés a radarosoknál

Beszámoló közgyűlés a radarosoknál

A Radaros Katonák Baráti Kör március 20-n tartotta éves beszámolóját. A közgyűlésen a tagság több mint fele jelent meg. A levezető elnök, Szaniszló András nyugállományú százados, alelnök köszöntötte a tagságot. Külön köszöntötte Rácz Mihály nyugállományú ezredest a...

Miskolci márciusi helyzetjelentés

Miskolci márciusi helyzetjelentés

Március 05-én tartotta meg az egyesület a Nőnapi megemlékezésüket az MRVT tiszti étkezdéjében. Az ünnepséget Bartekné Frank Judit vezetőségi tag nyitotta meg, köszöntve a megjelenteket, majd pár soros beszédében köszöntötte az egyesület női tagjait. A nőnapi...

Közgyűlés Szegeden

Közgyűlés Szegeden

Minden közhasznú szervezet működésében nagyon fontos pillanat az éves beszámoló közgyűlés. Ez természetesen nem csak egy jogi aktus, hanem alkalom a találkozásra is.  2026. március 27-én délután egy ilyen eseményre fókuszált a Szegedi Bajtársi Klub. A Vezetőség sokat...

Közgyűlés a veteránoknál

Közgyűlés a veteránoknál

Ez év március 30-án került sor Taszáron az éves beszámoló közgyűlés megtartására. A közgyűlés előtt a Magyar Honvédség Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezred 5. Hadkiegészítő és Toborzó Központ – Kaposvár Központparancsnok helyettese Győri Tamás őrnagy, a honvédelmi...

Tájékoztató az idősotthoni bekerülési támogatás lehetőségéről

Tájékoztató az idősotthoni bekerülési támogatás lehetőségéről

A nyugállományúak, ernyőszervezeteik részéről a ’80-as évek vége óta folyamatosan merül fel igényként honvédségi nyugdíjas-, idősotthon létrehozása és üzemeltetése, mely néha egészen nagy nyilvánosságot kapott. Kevesebb figyelem övezte azt a hosszú ideje meglevő...

In memoriam

In memoriam

Az elhunytak névjegyzéke a 2026. február 21. és 2026. március 27. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi ki a családtagoknak,...

Hatvanban született meg a remény

Hatvanban született meg a remény

Az 1848-49-es szabadságharc egyik meghatározó eseményére az 1849 április 2-i Hatvani csatára emlékeztek meg ünnepélyes keretek között Hatvanban. A tavaszi hadjárat első győzelme nemcsak katonai sikert jelentett, hanem reményt adott magyar nemzet számára. Az 1848-49-es...

Közgyűlés Tatán

Közgyűlés Tatán

35 taggal, 1970. január 23-án alakult meg a tatai Helyőrségi Nyugállományúak Klubja azzal a céllal, hogy összefogja a térségben élő, honvédséghez kötődő állampolgárokat, erősítése a Magyar Honvédséghez való érzelmi kötődésüket. Pártoktól, politikai tevékenységtől...

Toma András és húga, Panni néni emlékére

Toma András és húga, Panni néni emlékére

Március 18.-án délután, a nyíregyházi megyei Könyvtárban a Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság által szervezett „Értékes Esték” programsorozat keretében, teltház előtt emlékeztünk meg Toma Andrásról. az utolsó hadi fogolykén ismerté vált ember életútjáról. A...

Kiskőrös 55

Kiskőrös 55

Ünnepi rendezvénnyel ünnepelte 55 éves fennállását a Kiskőrösi Helyőrség Nyugállományúak Klubja A klub jubileumát koszorúzás, kiállítás, elismerések átadása és koncert tette emlékezetessé. Ez év március 17-én ünnepi rendezvénnyel emlékeztek meg a Kiskőrösi Helyőrség...

Közgyűlés a Nagykanizsa Honvéd Egyesületnél

Közgyűlés a Nagykanizsa Honvéd Egyesületnél

A Nagykanizsa Honvéd Egyesület 2026. március 17-én, kedden, 10 órai kezdettel, Honvéd Kaszinó tükörtermében megtartotta közgyűlését. Geiger László az egyesület titkára a Himnusz meghallgatása után, mint levezető elnök köszöntötte a megjelenteket, majd felkérte...

Taszár 35

Taszár 35

A taszári polgármesteri hivatal nagytermében ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját a Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesülete. A jubileumi rendezvényen az egyesület tagjai mellett számos meghívott vendéget is köszönthettek, köztük Witzmann Mihály,...

Magyarnóta délután Szentendrén

Magyarnóta délután Szentendrén

A szentendrei Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub és Kapi Gábor nyugállományú százados, nótáskapitány kezdeményezése alapján 2017-től évente két alkalommal magyarnóta délutánt szervez Szentendrén, a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermében. Nemzeti ünnepünk, március...

Civileket köszöntötték

Civileket köszöntötték

„Emlékezzünk ma tisztelettel azokra, akik 1848-49-ben hittek hazánk jövőjében, és tegyük hozzá a magunk részét ehhez a jövőhöz” – szólította fel a közönséget dr. Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős...

Hadisírgondozás az Új Köztemetőben

Hadisírgondozás az Új Köztemetőben

Hadisírgondozás az Új Köztemetőben Közel egy évtizede, előző évek hagyományait követve a Bem József Bajtársi Egyesület tagjai (Belovai János, Csomós Lajos, Galuska László, Faragó Ilona, Hugyecz György, Szegedi Ágnes és Koós Gábor) idén is csatlakoztak az MH...

Ebben az évben az első

Ebben az évben az első

Március 10-én a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) elnöksége Budapesten, a Kerepesi úti székhelyén megtartotta ez évi első ülését, amelyen az elnökség tagjain kívül részt vett a Felügyelő Bizottság elnöke, a Tanácsadó Testület elnöke, a Bajtársainkért...

35 éves somogyi repülők

35 éves somogyi repülők

Amikor 1991. március 11-én a Vaszary kávéházban 27 elszánt alapító tag úgy döntött, hogy létrehozza ezt az egyesületet, valószínűleg nem gondolták, hogy egyszer majd ennyi emlékmű, ennyi rendezvény és ennyi közös élmény áll mögöttünk. Sőt, talán azt sem gondolták,...

35 éves a Balassi Egyesület

2024.11.23

November 20-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti kampuszának dísztermében – megalakulásának 35. évfordulója alkalmából – ünnepi közgyűlést tartott a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület. Az ünnepségen az egyesület tagjai mellett részt vett Bársony Péter alezredes a MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred parancsnok helyettese, Mészáros Károly őrnagy, a Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság főtisztje, Szabó Tünde őrnagy, az 1. Hadkiegészítő és Toborzó Központ képviseletében, Esküdt Lajos nyá. ezredes a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) elnöke, Keszthelyi Gyula nyá. dandártábornok, a Budapesti Nyugállományúak Klubja (BPNYK) elnöke, Koós Gábor nyá. alezredes, a BEOSZ Közép-magyarországi Régió (KMR) vezetője, a Bem József Bajtársi Egyesület elnöke, Tóth Sándor nyá. ezredes, a Tiszta Égbolt Bajtársi Egyesület (TÉBE) elnöke és Varga Sándor, a NAV Nyugdíjasainak Országos Szövetsége Kelet Adó Klub  (NAV NYK) elnöke.

Az ünnepi közgyűlés megnyitásaként a résztvevők elénekelték a Himnuszt, majd megválasztották levezető elnöknek Magócsi Zoltán nyá. ezredes, elnökhelyettest. Részlet Galló István nyá. ezredes, elnök megemlékezéséből: „Mint minden jubileumi évfordulón most is emlékezünk a kezdetekre és felvillantjuk az elmúlt évtizedek néhány emlékezetes pillanatát.

Az 1989. évi II. törvény tette lehetővé egyesületek megalakulását. Az egyesület megalakítására egy előkészítő bizottság jött létre, melynek vezetője első elnökünk dr. Herczeg Ottó volt. Ő jogászként az alapszabály elkészítését vállalta, én egyik tagjaként a tagtoborzás feladatát kaptam.

Az alakuló közgyűlés ma 35 éve volt Budán a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Dísztermében. Az alapításkor 69 hivatásos és 3 nyugállományú katona volt jelen. Még ebben az időben csatlakozott a Szendrői házaspár.

A tervezett nevünk Budapesti 1-es számú Bajtársi Egyesület volt, de dr. Tóth Sándor ezredes a Hadtörténeti Intézet igazgatója javasolta, hogy a költő és katona Balassi Bálint nevét vegye fel az egyesület, melyet a közgyűlés egyhangú szavazattal elfogadott.

A közgyűlés elfogadta az Alapszabályt és a benyújtását és elfogadását követően a bíróság 969-es sorszámmal bejegyezte a Balassi Bálint Bajtársi Egyesületet.”

Az előzmények után Galló István elnök vetített képekkel kísért beszámoló-megemlékezésében a magalakulástól napjainkig felidézte az Egyesület életének legfontosabb eseményeit. Egy perces néma felállással tisztelegtünk a kezdetektől elhunyt 89, köztük az utóbbi öt esztendőben elhunyt 37 bajtársunk emléke előtt.

A beszámoló után a 2025. évi tisztújítás előkészítése érdekében a közgyűlés jelölőbizottságot választott, ennek elnöke Daróczy Ferenc nyá. ezredes, tagjai Udvardi Endre nyá. alezredes és Katranicz László lettek.

Ezt követően az elnökség javaslatára – sokéves tevékenységük alapján – a közgyűlés tiszteletbeli tagokat választott.

A szavazás után Balassi egyik imáját, az „Egy könyörgés” című verset gitárkísérettel előadta a vers megzenésítője Rábai Németh Ferenc, a kórus tagja.

Az ünnepi közgyűlés a jubiláló egyesület köszöntésével folytatódott. Mészáros Károly őrnagy, a Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság képviselője köszöntötte az egyesületet a Honvédelmi Minisztérium, a Honvéd Vezérkar főnöke, a Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság nevében és röviden tájékoztatta a jelenlévőket a szervezeti változás után várható szolgáltatásokról. A köszöntéseket Esküdt Lajos nyá. ezredes, a BEOSZ elnöke, Koós Gábor nyá. alezredes, a BEOSZ KMR vezetője, a BJBE elnöke, Tóth Sándor nyá. ezredes, a TÉBE elnöke, Keszthelyi Gyula nyá. dandártábornok, a BPNYK elnöke folytatta.

Ezt követően miniszteri, THP-i, BHD-i, Szövetségi és egyesületi elismerések átadására került sor. Az elismerések sorában kiemelést érdemel, hogy két bajtársunk több évtizedes munkája elismeréseként a BEOSZ Közösségéért Érem arany fokozatát vehette át.

A mintegy 25 perces szünetben kávé, üdítő és aprósütemény várta a felüdülni és beszélgetni vágyókat és ekkor lehetett átvenni az Egyesület jubileumi kiadványát is.

A szünet után a Magyar Nemzeti Férfikar szólistáinak műsora következett. A nagy sikert kiváltó verses dalos szórakoztató műsort Galló István nyá. ezredes, az egyesület elnöke emlékplakettel köszönte meg, majd zárszavában további sikeres esztendőket kívánt és ígért a jelenlévőknek.

Szöveg: Magócsi Zoltán, fotó: Hugyecz György, Erdős László

Megszakítás