A kiskunhalasi Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület – az éves programtervben elfogadottaknak megfelelően – közel 40 fős csoportja látogatott el Várpalotára.
Először egy bemutatkozó film megtekintésével megismerkedtünk a Thury- vár történelmével, majd vezetővel bejártuk a várban található hely és vártörténeti kiállításokat. Megcsodáltuk a katonaruházati kiállítást, mely a honfoglalástól a napjainkig terjedő időszakból mutat be számtalan viseletet. Láthattuk a Várpalota bányász múltját bemutató egyedülálló gyűjteményt is. Körbesétáltuk a négy saroktornyot körülölelő várfalat, ahonnan jó kilátás nyílt a virágokkal díszített városra.
Ezt követően ellátogattunk a Zichy kastélyban megnyitott Trianon Múzeumba, amely a Kárpát-medence egyetlen olyan intézménye, ami az első világháborút követő békeszerződéssel és annak napjainkra is kiható következményeivel foglalkozik, és intézményes keretek között mutatja be a trianoni országvesztés gazdag és megrázó tárgyi, szellemi hagyatékát.
![](https://beosz.hu/wp-content/uploads/2017/05/379_kuruc_170429_03.jpg)
Mindkét helyen elhelyeztük az emlékezés koszorúját.
![](https://beosz.hu/wp-content/uploads/2017/05/380_kuruc_170429_04.jpg)
Ezután újra buszra szálltunk és egy kis pihentető utazás után – Hölgy tagozatunk ötlete alapján – Cecén megtekintettük a Csók István múzeumot és galériát. Megismerkedtünk a művész életével és munkásságával, aki műveivel rendszeresen szerepelt hazai és külföldi tárlatokon. Érdeklődve néztük kiállított alkotásait, melyekhez kimerítő tájékoztatást is kaptunk.
![](https://beosz.hu/wp-content/uploads/2017/05/381_kuruc_170429_05.jpg)
Dunaföldváron ismét megszakítottuk utunkat, ahol a szeles idő ellenére kellemes sétát tettünk a Duna- parton.
A nap befejezéseként közösen elfogyasztottunk egy finom vacsorát, majd fáradtan, de élményekkel gazdagon tértünk haza.
Szegletes László ny. tzls
elnökhelyettes