A Szabolcsi Honvéd Műszaki Hagyományőrző Bajtársi Egyesület fennállásának huszonhárom éve alatt soha nem tapasztalt gondokkal kellett szembenéznie a 2024-es évben. A legnagyobb és a legfájdalmasabb problémát az egyesület megalakulása óta elnöki feladatot ellátó Kovács...
Ki a LECSÓKIRÁLY?
Ez a kérdés foglalkoztatta a Székesfehérváron szeptember 10-én megrendezett több mint 10 éves múltra visszatekintő Lecsófőző Vigasság látogatóit. A közel 600 résztvevő között a 421-es főzőhelyen jelen volt a Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület lelkes – változó létszámú – csapata is. A bográcsban készülő hungaricum ízéért, illatáért, de főként annak elkészültéért Kertész László az egyesület tagja, fő főzőmester volt a felelős. Mesterünk rendkívüli szakértelemmel irányította az előkészítésbe, majd a főzésbe folyamatosan bekapcsolódó alkalmi kuktákat. Az egyesület tagjaiból folyamatosan cserélődő alkalmi zsűritagok egybehangzó véleménye szerint a LECSÓKIRÁLY kitüntető vándorcímét ebben az évben bizony „a Kertész Laci” nyerte. Kár, hogy erről a véleményről a központi zsűri időben nem értesült, de sebaj, mert nálunk és nekünk akkor is Laci a lecsókirály. A jó hangulati rendezvény természetesen a versenymű elfogyasztásával zárult.
Sztanó Géza nyá. r. alez.
Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület