November 20-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti kampuszának dísztermében – megalakulásának 35. évfordulója alkalmából – ünnepi közgyűlést tartott a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület. Az ünnepségen az egyesület tagjai mellett részt vett Bársony Péter...
75 éve történt. Főhajtás a doni áldozatok emlékére.
Megállunk egy pillanatra és főhajtással emlékezünk egy évfordulóra, melyről nem lehet, nem szabad megfeledkezni. Nem lehet, mert azokra a katonákra, akik 1943 januárjában a 2. Magyar Hadsereg tagjaiként a doni áttörés során hűen esküjükhöz nyomorúságos körülmények között teljesítették szolgálatukat hősként tekintünk. Nem szabad, mert a magasztos megemlékezések mellett olykor a miértek megválaszolásával tanulságként is kell, hogy szolgáljon elődeink áldozatos helytállása.
A 2. Magyar Hadsereg keleti frontra indulása 1942. áprilisában vette kezdetét és a teljes kiszállítás 1942. július végére fejeződött be. A közel egyéves keleti hadszíntéri tevékenysége során a 200 ezer fős létszámból 49-50 ezren estek el, és csaknem ugyanennyien sebesültek meg, a hadifogságba esettek száma pedig 27-28 ezerre tehető. A Voronyezs és Pavlovszk közötti 208 kilométernyi szakaszon történt őszi és téli harci eseményeket a történészek kutatásai alapján már jól ismerhetjük. Az 1943 január 12 én indult doni áttörés körülményeit és szinte olykor órára lebontott eseményeit is őrzik a hadijelentések és azok a dokumentumok, melyek a csekély létszámú túlélő elbeszélése alapján készülhettek el.
Amikor az évforduló kapcsán emlékezünk, kicsit ismerjük meg a katonák érzéseit, melyeket azok a sorok őriznek, amik ott íródtak a lövészárkokban, a fogolytáborokban vagy a hazafelé vezető úton. Ezek a levelek, naplók, rajzok, ma is sok családban őrzik a fiúk, férjek, barátok emlékét és néhány – a család engedélyével közzé tett – sor felidézésével emlékezünk arra a közel 128 ezer elesett, sebesült és fogságba esett honvédra és munkaszolgálatosra, akik nem tértek haza.
Részletek Zóka Ernő honvéd hagyatékából:
1942.12.03 Végre megérkeztünk egy kis faluba, de embert alig látni az ételt nem ismerik. Marharépa és tök az ebédjük, ez igaz. Itt hét napig leszünk, hideg nincs, jól vagyok, ne félj anyukám vigyázok magamra…
1943.01.08 … anyukám csak egyszer haza jussak, akkor majd elmesélem nektek, hogy mi is az a front. Itt nem úgy van mint otthon, hogy van minden, csak meg kell venni. De itt nincs semmi, kihalt házak, végtelen hómezők és a halált osztó hideg, de azért én nem fázok. Csak rátok gondolok és ez erőt ad nekem, hogy egyszer győzedelmesen haza térjünk és újra karomba zárhatlak titeket.
„…ha újból vissza kellene menni a frontra, bizony végzetessé válna, mert ezt még egyszer átélni, átszenvedni kész halál, ezért imádkozzatok értem és mindenkiért, mert aki itt van, az a halál torkában van…” /Tábori lap 1943.02.21./
„…ne írjál, mert nem biztos, hogy megkapjuk…” /Tábori lap 1943.02.22./
„Jelentkeztünk, hogy megyünk betegen is. Inkább, mint hogy ott maradjunk. Így aztán elindultunk gyalog az orosz hóviharban. Egy métert nem láttunk előre. Este odaértünk, átfagyva, fáradtan, betegen.” (napló, március 3.)
„Innen is elmentünk egy másik faluba. Itt aztán várt már az eredeti századunk. Sokan hiányoznak még, de akik meghaltak, azokat sajnos hiába várjuk.” (napló, március 17.)
Sztanó Zsuzsanna nyá. őrgy
Forrás: www.mult-kor.hu/
www.hvg.hu
http://zsokamoka.webnode.hu/news/honvedsors-a-don-kanyarban-2-resz/